Nézőnapló extra

Úgy tűnik, hogy bizonyos történetek újraolvasása és /vagy – nézése az én (nem is annyira a) felszín alatt megbújó midlife crisisom egyik bizarr megnyilvánulása. Nem maradhat hát ki a Róma (HBO) sem a sorból, amelyet tényleg jó másfél évtizede láttam utoljára. Ráadásul szinkronnal, s amennyire mindig pozitívan nyilatkozom egészében magáról a sorozatról, legalább annyira szoktam hangot adni méltatlankodásomnak, hogy miért kellett olyan vékony és gyerekes hangot adni Tobias Menziesnek. (Oké, legyünk korrektek, Brutusnak, akit történetesen Tobias Menzies alakít.)  Ezt a problémát tisztázzuk is rögtön: 2023-ből nézve és hallva maga az egykori, kb 28-30 éves Tobias Menzies is meglepően gyerekes hangúnak hallatszik, csak később mélyült, öblösödött a hangja. (S ha már megemlítettem öt, és mindjárt úgyis említést teszek a Julius Caesarként isteni Ciarán Hindsről is, tessék pillantást vetni az Egy olvasó naplójaa főblogom a  Terror című regényt újraolvasó , illetve a televíziós sorozatot újrané

Üljünk tehát le még egyszer egy utolsó évad erejéig a képernyő elé (vagy bújjunk ágyba a tabletünkkel vagy mobilunkkal), és tanuljunk a mesterektől, hogyan is kell sorozatot készíteni. A harmadik évad utolsó epizódja egészen bizonyosan helyet kap a műfaj legnagyobb pillanatai között, és semmi okunk attól rettegni, hogy az utolsó szezon váratlan minőségromláson esne át.  És persze annyi kérdés fut át a szakmai alázattal tanulni is kívánó néző agyán már az első képkockák megjelenése előtt: mi is lesz az a bizonyos első képkocka? Honnan folytatódik tovább a történet? Ha időbeli ugrás van, mekkora is lesz az? Hogyan és mivel töltik ki aztán visszamenőlegesen az elbeszélést, hogy meglegyen a folytonosság, a történetmesélés íve?  Tom (Matthew MacFadyen) és Shiv (Sarah Snook) az Utódlás (Succession) 4. évad 1. epizódjában  Nos, Logan születésnapjával indítunk, ahogy Nicolas Britell 18. századot megidéző komor és méltóságteljes dallamai alatt Logan jár fel-alá a New York-i lakásban, és fogadja

Louisával és Minnel kezdünk, akik még mindig a pubban ücsörögnek, vagyis most már majdnem biztos, hogy össze fognak jönni. Utolsó kör ideje van, aztán hova menjenek? Naná, hogy visszamennek Slough House-ba, ahol ennyi ital után kicsit nehéz ajtót nyitni, meg felkapcsolni a villanyt, de legalább könnyen egymásra találnak az ajkak.   Cukik. Min (Dustin Demri-Burns) és Louisa (Rosalind Eleazar) a Slow Horses 1. évad 3. epizódjában  És persze, hogy efelé tendált az ő előző epizódbeli részvételünk.  Nademost,  a móka nem tart soká, mert zajokat hallanak az emeleten. Én el tudom képzelni, hogy csak Lamb lesz az. Relatíve hosszú jelenetsor, ahhoz képest, hogy két irodai aktakukac lúzer próbál egy betolakodót elkapni (bár Minnek inkább az előbbi csólolózós pozícióhoz való visszatérés tetszene, mihamarabb), de annál gyorsabb a vége, ahogyan a betolakodó támad rá Minre, majd mire a lépcső aljáig gurulnak ketten, valakinek jól hallhatóan kitörik a nyaka. Huh, nem Min az. Odaér Lousa is, leveszi

Utolért valami megnyugtató, sőt jóleső otthonosságérzés az első epizód közben. Nem tudom, mi okozhatja, talán az eredeti történet szerzőjének hasonló a gondolkodásmódja az enyémhez, talán Will Smith (még mindig a brit alkotóról beszélek) gondolkodásmódja, amit úgy rémlik, már a Have I Got News For You -s szereplését látva is konstatáltam (igen, jelenleg egy sor brit kreatív piaci szereplőt ez alapján helyezek el a nagy kreatív térképen, hogy milyen benyomásaim voltak vele kapcsolatban abban a bizonyos tévéműsorban).Talán azért érzem ezt, mert ilyen vagy olyan módon, de marginalizálódott karakterek állnak a középpontban. De megjelenítődik az elitiskolás, privilegizált származású posh fiatalemberek világa is. Van itt egy női vezető, ami értelemszerűen mindig érdekes téma számomra. Lehet, hogy a zene adja ezt az érzést, vagy az, ahogyan London megjelenik a történetben. De ez az érzés nagyon hasonló ahhoz is, amit a modern Sherlock (a Moffat&Gatiss féle – igen, direkt a kreatorokat é

Tervezve volt, hogy majd valamikor megnézem, de aztán hosszú ideig hanyagoltam. Információm csak annyi volt, hogy Gary Oldman (akiről az évek során egyre nehezebb elhinnem, hogy én tényleg A skarlát betű férfi főszereplőjeként láttam először az 1990-es években,annyira más jellegű karaktereket vállal amúgy) játszik benne, és valamiféle szedett-vedett kémbagázs, csupa, a normális életben az átlagember által lúzernek tekintett fura figura veszi körül egy kémtörténetben.  Aztán el is feledkeztem róla, mígnem nemrég pár olyan ember, akinek adok az értékítéletére, köztük Ben Willbond is felemlegette, hogy mennyire jó feldolgozás. Ebből kiderült az is, hogy Will Smith (nem, nem az amerikai, hanem az angol színész, akivel Ben amúgy játszott együtt a The Thick Of It ben és csináltak közösen egy kisfilmet Womble címmel) írta a forgatókönyvet.   Nosza, akkor már mégiscsak meg kell nézni, gondoltam (és azzal a lendülettel beszereztem a sorozat alapjául szolgáló könyvsorozat első részét, valam

Ez a rész volt az első olyan epizód, amelyet már azzal a szokásos izgatottsággal vártam, hogy Úristen, de mennyi izgalmas elbeszélői továbblépési, történet továbbgörgetési lehetőség teremtődött az előző alkalommal, és nagyon kíváncsian várom, hogy mit hoznak majd ki ebből az alkotók.  Az előző rész összefoglalójából sajnos kimaradt az a Corlys és Rhaenys közötti beszélgetés, melyben a Velaryon ház ura csakazértis Luke-ra akarja hagyni Driftmarkot, mert ugyebár  a ( nagybetűs) történelem nem vérre, hanem nevekre emlékszik.  Úgy gondolom egyébként, hogy Rhaenyráéknak abból a szempontból is ki kellett venniük a képletből Leanort, hogy ha már tényleg csak az unokák maradnak Rhaenysék számára, akkor sokkal nagyobb eséllyel fognak mögéjük és ezáltal Rhaenyráék mögé is állni, ha arra lesz szükség.   Most ez a probléma is akkuttá válik, mivel Corlys súlyosan megsebesült a Stepstones nál zajló újabb csatározásban. Hat újabb év telt el az előző epizód óta, és Rhaenyra mellett Baela (Bethany Anto

Nincs időbeli ugrás a 7. epizód elején, mármint a sorozatra jellemző módon, mert amúgy értelemszerűen eltelik egy kis idő aközött, hogy Laena feláldozta magát Pentosban és hogy Driftmarkban az egész rokonság előtt a Velaryonok ősi szertartása szerint eltemetik.  Vaemond, Corlys öccse mond beszédet valyriaiul, amibe beleszövi a család ősi vérvonaláról szóló gondolatait is. Talán elsőre nem is tűnik fel, de Daemon bele-belevihogása a beszédbe magától értetődővé teszi, hogy ez bizony durva inzultus Rhaenyrával és gyermekeivel szemben. A szomorú zene (mindig üdítő, ha újabb és újabb motívumok szövődnek bele a jól ismert GoT + HotD hangzásvilágba) kíséretében láthatjuk, ahogyan Laena kőkoporsója a mélybe zuhan a többi ott nyugvó ős közé.  A szertartás után következhet a halotti tor, mely a folyamatos gyanakvóan egymásra sandikáló résztvevők ellenére is nyitott lelkűbb és szívűbb, őszintébb mint saját rokonságom bármilyen összejövetele. A jelenetsor alatt - még a párbeszédes pillanatokban