A Kapitánynak megint okvetlenkednivalója akad, hogy még mindig sok az esti rendetlenkedés, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy egy flashbacket látunk. Épp érkezik egy mosolygós hadnagy (Peter Sandys-Clarke) egy üzenettel. A Kapitány reméli, hogy a kért szolgálati fegyvere érkezik meg, helyette a hír a franciák kapitulálásáról (1940. május 10.)
Hősünk bármennyire is merev fickó, határozottnak nem mondható, most is kapkodósra és kétségbeesettre veszi a figurát. Úristen, jönnek a németek, most mi lesz. Szerencsére a hadnagy mosolygós nyugalommal ad tanácsot és osztja ki egyben a többieknek a feladatot. Haversnek hívják amúgy, és ha eddig nem gyanítottuk volna,
most már egyértelmű, hogy Kapitányunk gyengéd (és esetlenül titkolt) érzelmeket táplál iránta,
hisz igazan akkor bukik ki belőle a riadalom, mikor a fiatalember megemlíti, hogy frontszolgálatra kérette magát.
Főcím.
Szokásos csoportos foglalkozás Pat vezetésével. Érthető, hogy az örökkévalóságban nehezen tudnak minden nap érdekes elfoglaltságot találni, de Mary a mai napot találja megfelelőnek arra, hogy talán esetleg az esti filmklub előtt elmesélhetné megégetésének történetét. Julian próbára teszi, s olyan filmeket ajánl, amelyek címeiben a tűz és égés szó szerepel, s bár Mary megszenvedi, de csak azért is állja a megpróbáltatást. (Katy Wix pedig mint mindig, most is zseniális.)
Persze ettől még kell lennie a szellemek között is konfliktusnak, ezt elsősorban Julian és Thomas veszekedése alapozza meg, mely később párbajba vált: Humphrey fejével röplabdáznak egy a Top Gun egyik jól ismert dallamait megídéző zenére. Amúgy is Top Gun utalásokkal van teli az epizód, hisz Pat odavan a filmért.
A valóság dimenziójában eközben esküvőszervező érkezik a házba. Minden tetszik neki, kivéve a kertet, ami valóban eléggé ramaty állapotban van, de délutánra rendbe kell tenniük, mert a menyasszony is érkezik majd terepszemlére. Itt születik meg az epizód fura címe:
Mike belegabalyodik a wedding ready kifejezésbe, egyszerűen képtelen kimondani.
A nagy pakolást természetesen folyamatosan megszakítják szellemeink, akiket le kell foglalni. Mike egy megjegyzése – hát hiszen a Holdon is járt ember, egy kert kitakarítása semmiség – tökéletes apropó, hogy Pat ismeretterjesztő délutánt tartson a többieknek a Holdra szállásról. Ám a többiekkel ellentétben, a dokumentumfilm végeztével Robin nem hagyja ott a laptopot, így az automatikus lejátszó egy sor összeesküvéselmélettel is megismerteti. Elvis nem halt meg, Paul McCarthney viszont igen, a királyi családot meg gyíkokkal helyettesíteték és a többi. A jelenet attól vicces, hogy amikor elkezdődik a Holdra szállást megkérdőjelező videó, mi már tudjuk mi fog ebből következni.
Youtube-ozás közben tudja meg a Kapitány, hogy Alisonék a kertben ásnak. Rohan is ki hozzájuk, hogy nem kellene, mert robbanékony dolog van odalent. Alison és mi is úgy értelmezzük, hogy valami kínos, botrányos, szégyellnivaló vagy csak titkolt dolog, és erre ráerősít, hogy megint egy flashback következik.
Egyszerűen gyönyörű az a megoldás, ahogyan a Kapitány háta mögött svenkel a kamera át egyik idősíkból a másikba.
A múltban épp egy borítékot szorongat, rajta egy név. William. Havers érkezik és jelenti, hogy este hatkor távozik. Hogy a vonzalom valószínűleg kölcsönös, bizonyítja, hogy amikor kimondja a Kapitány, hogy hiányozni fog neki Havers, a fiatalembernek egy pillanatra reménykedőn kikerekedik a szeme, hátha ennél többet is elárul neki a másik, de persze a Kapitány reflexszerűen kijavítja magát, hogy a helyi alakulatnak fog hiányozni. Ja, és nagyon sajnálja, hogy nem maradt idő valami hadművelet közös befejezésére.
Közben Fanny beleolvas a Kitty számára kitett olvasmányba, ami hogyhogynem, a Lady Chatterley szeretője. A bigott asszony előbb rácsodálkozik a szövegre, majd rögtön átfordítja saját életére, és egész másként néz Mike-ra, aki persze pont ekkor húzza le az overálja felső részét és bont ki tipikus a 90es évek kólareklámjait megidéző módon egy doboz üdítőt. Később egy női szobrot úgy emel meg, hogy az arca pont a szobor ágyékához ér, miközben karjaival a fenekénél keres kapaszkodót. Persze ez is tovább tüzeli Fannyt, aki kétségbeesésében a Kapitánnyal osztja meg problémáját. A tiszt elsőként magára veszi, hogy ő lenne az a”valaki”, aki iránt Fanny váratlan vonzalmat érez. Rövid ideig tartó zavara után persze megtalálja szokásos érzelemejfojtó önmagát, mert ezt ajánlja Fannynak is, hogy tessék mélyen magában eltemetni a nem illő vonzalmakat.
Megint egy flashback, és látjuk, hogy a Kapitány a levelet épp elásni készül a kertben.
Az előbb említett szobor egyébként Florence, Kitty „barátnője”, aki társa volt a hosszúra nyúlt bújócskázásokban, mikor a nővére valahogy csak nem szokta őt soha megtalálni. (Aham.. aham…). Alison is belemegy a bújócskába, míg Mary véletlenül keveredik bele. Kitty ujjong, hogy megtalálták, hurrá, végre valaki megtalálta, most rajta a sor, Mary bújjon el. Aztán megint Kitty és Mary számol. Csakhogy rossz helyen áll, mert Mike épp készül meggyújtani az összehordott kacatokat. Nem mintha baja eshetne, de Mary persze jól megijed, valószínűleg nem fog a peréről beszélni ma este.
Szélsebesen érkezik a Kapitány, és ezalatt sikerül meggyőznie Alisont, hogy tessékelje el Mike-ot a meggyújtott halomtól, mert mindjárt robbanás lesz. És tényleg. Mint kiderül, a Kapitány szó szerint értette a robbanékonyságot. A William annak a titkos fegyverhez fűződő projekt neve volt, amelyet elásott a kertben a borítékkal együtt.
A legutolsó hátulról megkerülős flashbackhez egyébként nagyon jó, lendületes, kissé zaklatott, de epikus zene társul.
De hát eleve nem lehet panasz a zenére az egész sorozatban (az előző évad harmadik epizódjában is volt az a szomorkodós, de a szereplőket mégis féltőn körbeölelő dallam).
A nap végére persze minden megoldódik, a robbanás megtisztította a kertet, és most egy kis mesebeli álomvilág az egész, amely nagyon tetszik a menyasszonynak is. Este filmnézésre gyűlik össze a társaság, 2001 Űrodüsszeia. Robinnak újdonság, hogy nem lapos a Föld, Fanny kiábrándul Mike-ból, mikor látja tacót zabálni (szó szerint). A Kapitány pedig az ablaknál ücsörögve idézi fel a pillanatot, amikor Havers kilépett a kapun.
 |
| A Kapitany (Ben Willbond) Havers távozásánk felidézésekor |
Kétségtelenül ez volt az eddigi legérzelemdúsabb és legszomorkásabb epizód, főleg a Kapitány szívfájdító tekintetével a végén. Ráadásul Mike sem sablonosan illeszkedett bele a történetbe, ami amúgy rendszerint probléma szokott lenni.
Nem meglepő, hogy a forgatókönyvet Ben Willbond és Simon Farnaby jegyezte.