Úgy tűnik, hogy bizonyos történetek újraolvasása és /vagy – nézése az én (nem is annyira a) felszín alatt megbújó midlife crisisom egyik bizarr megnyilvánulása. Nem maradhat hát ki a Róma (HBO) sem a sorból, amelyet tényleg jó másfél évtizede láttam utoljára. Ráadásul szinkronnal, s amennyire mindig pozitívan nyilatkozom egészében magáról a sorozatról, legalább annyira szoktam hangot adni méltatlankodásomnak, hogy miért kellett olyan vékony és gyerekes hangot adni Tobias Menziesnek. (Oké, legyünk korrektek, Brutusnak, akit történetesen Tobias Menzies alakít.)
Ezt a problémát tisztázzuk is rögtön: 2023-ből nézve és hallva maga az egykori, kb 28-30 éves Tobias Menzies is meglepően gyerekes hangúnak hallatszik, csak később mélyült, öblösödött a hangja. (S ha már megemlítettem öt, és mindjárt úgyis említést teszek a Julius Caesarként isteni Ciarán Hindsről is, tessék pillantást vetni az Egy olvasó naplójaa főblogom a Terror című regényt újraolvasó, illetve a televíziós sorozatot újranéző bejegyzésekre.)
Van egy szomorú apropója is annak, hogy a sorozat napjainkban majd esetleg több helyen is refletorfénybe kerül (többek között kedvenc sorozatnézős youtubereim, a BlideWave-es srácok is ezért döntöttek úgy, hogy belekezdenek a program nézésébe): nemrég váratlanul elhunyt Ray Stevenson, Titus Pullo egykori megformálója.
Természetesen nem hagyható ki James Purefoy nevének megemlegetése sem még itt az elején, emlékeim szerint igazi sexy beast volt Marcus Antoniusként, és élmény volt nézni minden jelenetet vele.
Arra is emlékszem sajnos, hogy Lucius Vorenus (Kevin McKidd) történetszála soha nem érdekelt igazán, és egy ponton – valami külvárosi maffiavezér verőlegénye lett, vagy micsoda – már kifejezetten zavaró volt minden vele készült jelenet. És valamiért nem szerettem az első évadban Pompeius történetszálát sem.
 |
| Titus Pullo (Ray Stevenson) és Lucius Vorenus (Kevin McKidd) visszaszerzik Caesar jelvényét |
De hát akkor vágjunk bele.
Szóval egy rövid dokumentumfilmes jellegű (majdnem azt hittem, hogy rossz videót kezdtem el játszani) előzetes alapozó ismeretátadás után rögtön egy csataszerűségben találjuk magunkat. Mivel tudom, hogy arra megy ki a játék, hogy megismerkedjünk Pullóval és Vorenussal, legfőképp megalapozzunk kettejük ismeretségének dinamikáját, így kifejezettehn unom ezt a néhány kezdő percet. (No meg az ókori római csatározások alapból nem érdekelnek annyira, mint mondjuk a 18. századi tengeri ütközetek fikciós reprezentációja.)
Pullóra rossz idők járnak, előbb megkorbácsolják, majd börtönbe zárják, hogy valamikor halálos ítéletet hajtsanak vegre rajta. Ez már csak azért is rossz neki, mert a gallok vezérükkel Asterixszel, Vencingetorixszal (Giovanni Calcagno) az élen épp behódolnak Caesarnak. A pasas meztelenre vetkőzik és megcsókolja a Sast, Caesar jelvényét, amelynek fontos szerepe lesz még a továbbiakban (az epizód címe is erre utal), már csak ezért is részemről a nagybetűzés. Egy egyszerű közkatona, mint Pullo, meg a cellatársa szempontjából persze nem a nagypolitika szemszögéből érdekes az eseménysor, hanem mert bajtársaik lehetőséget kaptak szabad fosztogatásra, s így mind meggazdagodva érhetnek majd haza, míg ők ketten a celláikban rohadnak.
Caesar közben levelet kap Pompeiustól (Kenneth Cranham) . Mi pedig dramatizálva látjuk annak tartalmát, ahogyan a társkonzul szívszakadva nézi, ahogyan egy nő meghal szülés közben. (Apropó, miért néz ki minden szülés közben meghaló nő ugyanú…. ööö, never mind, persze, hogy Nina Gold kaszting ez a program is.) Az illető Pompeus felesége, de azt csak pár logikai lépéssel később tudjuk meg, hogy egyben Caesar lánya is volt. (Én húgra saccoltam.) Viszont a hadvezér nem a gyászoló apa arcát mutatja, sokkal inkább a politikusét, aki most azt sakkozza fejben, hogy szövetségesének szükséges lesz egy új feleségre, vagyis felmerül a kérdés, hogy újra megerősítik-e ez a jelen együttműködést, vagy egy más politikai szereplők felé kacsingató házassággal újrarajzolódnak-e az arcvonalak.
Még csak most érkezünk Rómába, ahol a nép éljenzi, hogy Caesar zsákmányából szórnak nekik. A látványosságra Pompeius is kijön a szentélyből, ahol néhai felesége van felravatalozva, és itt találkozunk először, Tom, Dick és Harry-vel, akarom mondani, Cicero (David Bamber) , Cato (Karl Johnson) és Scipio (Paul Jesson) triójával is. Nem az első sorozat mostanában, amelyben felfigyelek arra, hogy van a szereplők között egy különös trió, amit, lévén másodrangú szereplők, lehet érdekesen variálni, ahogyan folyamatosan rajzolódnak újra az erőviszonyok. Ilyesmi volt a Becoming Elizabethben Dudley, Grey és Thomas Seymour hármasa, valamint a Successionban Frank, Karl és Gery kis csoportja.
Még mindig rengeteg szereplővel kell megismerkednünk. Jöjjön két mellbimbó, izé, Atia (Polly Walker), aki épp egy alacsony rangú fickóval (helló, Wolff őrnagy - Leo Boardmann- az Outlanderből!) kufircol. Meg lovat is vesz tőle, mert ahogyan később fiacskájának, Octavianusnak (Max Pirkis) is elmondja, most hogy Caesar megnyerte a háborút, mindenki ajándékkal fogja keresni a kegyét, így nekik kell a leggyorsabbaknak lenniük, és Octavianusnak magának kell belovagolnia Caesar táborába az ajándékkal.
Természetesen, abban a pillanatban, ha csak halványan is, de megfogalmazódik a kérdés, vajon Pompeius majdani új házassága révén marad-e Caesar szövetségese, azon nyomban tudhatjuk, hogy nem, mert különben mi lenne a bonyodalom? Ám egyelőre még megvédi társát a senatusban, mikor a Cato vezette politikai tábor részéről felmerül, hogy Caesar biztos koronát akar magának. Ahogyan este a színházi előadás közben Catóval félrehúzódva is arról beszél, hogy jelenleg még nem kívánja nyilvánosan elárulni Caesart. Minden bizonnyal a nyilvánosan szón lehet itt a hangsúly. Ezen az estén egyébként Scipio hozza a lányát bemutatni. Igen erényes az özvegy hölgy (gondolom, ezzel is azt akarták mutatni, hogy ő az előkelő rétegből származó valaki), ahogy meglát egy meztelen női feneket a színpadon, kikéri magának, hogy ő nem kíván ennek a részese lenni. (Érdekes, hogy nem a méretes műfasszal járkáló fickó zavarja.)
A lóval van egy kis gond: Pompeius is szerette volna megvásárolni, és kicsit keserűen gondol arra, hogy minden jó Caesarnak jut ebben az életben. Van itt egy kopasz rabszolgaszerűség, afféle fixere lehet Pompeiusnak, akinek amúgy a füle fölé van tetoválva gazdája neve. A politikus neki magyarázza, hogy szeretne két legyet ütni egy csapásra.
Közben az Avatarba csöppenünk (nem, nem láttam belőle egyetlen percet sem, szóval csupán áttételes ismeretkre alapozott részemről az utalás), azaz kékre mázolt arcú emberek elrabolják a Sast. Ezzel nagyjából egyidőben Octavianus kíséretét is megtámadják valakik. (Ez lenne a két legyet egy csapásra dolog Pompeius módra?) A fiú tehát fogságba kerül, ami csak azért vicces, mert Atia Rómában egy szentélyben közben egy egész bikát leölet, hogy a vére cunamiként rázúduljon. A vallás papjai ezek után biztosítják az asszonyságot, hogy a fiával minden rendben van.
Még mindig nem értünk végére az ismerkedési estnek, mert Brutus érkezik a táborba. Fura, olyan, mintha megpróbálták volna retusálással eltüntetni Tobias Menzies arcának jellegzetes bemélyedéseit, egyik kamerabeállításból úgy tűnik, mintha egy gyenge minőségű (jó, hát 2023-ból könnyen beszélek) hamvasító filterrel látták volna el. Brutus épp egy kuzinját látogatta meg (később, anyjával, Serviliával - Lindsay Duncan - történő hosszú idő utáni viszontlátás öröméből érzékelhető, hogy ez nem egy hétvégi kiruccanás volt), s hazafelé beugrott Caesar táborába.
Szóba kerül az ellopott Sas ügye, amely eset a katonák szemében gyengének láttatja Caesart. Ez a beszélgetés majd ott csapódik le, amikor egy római összejövetelen Pompeius akkor hívja félre Brutust, mikor már egyértelműen látszik rajta, hogy sokat ivott, és érdeklődik tőle, mi újság Caesar barátunknál. (Amúgy ebben a jelenetben már a megszokott módon látszanak Tobias Menzies arcbemélyedései.)
Butus kis Brutus lazán elmondja az ellopott Sas sztorit. S ha mi nem jönnénk rá magunktól, a közben Pullóék által kiszabadított Octavianus elmagyarázza, hogy a Sas ellopása hasznos Caesarnak, mert úgy tűnhet, hogy gyenge, ez pedig támadásra serkentené Pompeiust, merthogy az lenne a cél, hogy ő támadjon először.
Mennyibe, hogy Caesar így akarta, hogy pont Brutus kotyogja ki a sztorit?
Merthogy közben Marcus Antonius Vorenust bízza meg, hogy szerezze vissza a Sast, ő pedig, úgy gondolván, hogy eleve kudarcra ítélt a vállalkozás, Pullót viszi magával, mert neki már úgyis mindegy. Ezeknek kettejüknek nagyon jó kis szóváltásaik vannak ám amúgy. És hát véletlenül találnak rá arra a kis csoportra, amely Octavianust fogva tartotta, és hogyhogynem, a Sas is itt volt, méghozzá az egyik szekér mélyén rejtőző Pompeius-tetoválásos rabszolga kezében. A kopasz fejet is viszik Caesarhoz, ő meg továbbküldeti Rómába, meg vele egy levelet is, hogy úgy döntött, hogy Italiához kicsit közelebb, Ravennában (még épp a Rubicontól kicsit északabbra van, vagyis az ókori római közigazgatás szerint Italián kívül) ver tábort télire a seregével.
Pompeius pedig Scipio lányával házasodik össze.
Hoppá, hoppá, ezt azért nem lehet csak úgy, egy mondattal elintézni. Caesar ugyanis levélben kéri meg Atiát, hogy a hagyományos feleségfelajánlást (afféle kompenzáció az elhunyt feleség családja/nemzettsége részéről?) rendezze ő, és az asszony választása saját lányára, Octaviára (Kerry Condon) esik. Az nem ügy, hogy már férjnél van (az meg pláne kit érdekel, hogy ez szerelmi házasságnak, vagy olyasminek tűnik), ilyen bürokratikus dolgokat, ha Caesar unokahúgának lányáról van szó, hamar el lehet intézni.
A túlzottan kikent-kifent Octavia tehát anyjával együtt fogadja vacsorára Pompeiust, aki udvariasan visszautasítja a házasság lehetőségét (nyilván nem a gyász letelte a lényeg, hanem hogy a házasság a nagypolitikai játszmák része), Atia pedig annyira magabiztos a dolgában, hogy kóstolót kínál a lányából. De tényleg. Octaviát levetkőztetik a rabszolgák, aztán felmászik, majd négykézlábra ereszkedik az ágyon. Úgy tűnik az ilyen és hasonló esetekben a felsőbb körökben a kutyapóz az illendő magatartás.
Pompeius végül a másik politikai tábort választja, így Octavia nyilván nagyon rosszul érezheti magát. Mégis Atia hisztizik, és még egy pillanatra meg is vádolja lányát, hogy talán nem volt elég jó, mikor annak kellett volna lennie. Abban azonban szövetségre találnak egymásban, hogy meg akarják bosszulni a megalázást, amit Pompeustól szenvedtek el.