Előzetes megjegyzés: az összefoglalóimat a sorozat megjelenésével nagyjából egyidőben (2019 kora nyara) kezdtem el írni az Egy olvasó naplóján Az első részt ott hagytam, a többit most, 2022 márciusi dátumozással átteszem ide. (A szereplők neveinek szándékoltan kevert – hol angol, hol magyar – használatának okairól is ott írtam részletesebben.
Még nem tudom, mit gondoljak a sorozatról, mert Harry felnőtt mivolta bekavar kicsit, hozzá kell még szokni. Stafford pökhendisége és a Rosa nevű udvarhölgy ostobasága nagyon irritáló (értsd szörnyen sablonosra sikeredett karakterek), elszökhetnének, vagy történhetne velük valami más, hogy ne kellejen az ő történetüket követni. Lina és Oviedo kettősén nagyon látszik, hogy a diverzitás 21. századi elvárásainak megfelelve írták bele őket (feketék és muszlimok), de ezen felül kellemesen érdektelen a történetük. Azaz nem is várja nagyon a néző, de nem is reméli (ellentétben a másik alakuló párocskával), hogy mihamarabb kiírják őket. A királyi pár jól működik együtt, hihető, hogy egy erős politikai szövetség és egyben egy jól működő házasság is a kettősük, melyben hol előbbire, hol utóbbira kerül a hangsúly döntéseikben. Lady Margaret Beaufort olyan, amilyennek lennie kell, és Maggie-re sem lehet panasz. Arthur jellegtelen, de gondolom, amúgy is hamarosan búcsúzunk tőle. Charlotte Hope pedig eddig nagyon jól viszi a címszerepet.
 |
| Katalin és Arthur A spanyol hercegnő 1. évad 2. epizódjában |
A második epizódban tehát onnan indulunk, ahol az elsőben abbahagytuk. Az ifjú pár jön ki a templomból. Katalin anyját is odaképzeli maguk mellé.
Aztán jöhet a világtörténelem egyik legfontosabb nászéjszakája.
Hogyan is ábrázolja ez a sorozat ezt az eseménysort?
Arthur félénk fiú, és szemmel láthatóan kisebbségi komplexusa van öccsével szemben, amihez külön zavaró elemként társul, hogy nem tudja kiverni a fejéből, hogy ha csak szavak szintjén is (a levelek!), de arája már „megvolt” az öcsikének. Katalin próbálna valamit tenni, hogy férjeura hangulatba jöjjön, és van is egy pillanat, mikor a fiú hevesen ráfordul, de aztán visszahőköl saját teste viselkedésétől: kérem szépen, inkább mégse tegyünk úgy, mint az állatok.
Hát jó, akkor alvás van.
Másnap Harry röhögcsél az ajtó előtt, kíváncsi, hogy ment bátyónak a feladat. (Olyan, mintha fordítva lenne, a nagyfiú bátyó várja, sikerült-e a kisöcsi beavatása). Arthur ekkor mondja a híres mondatot, amelyre aztán a válóperben hivatkoznak Harry részéről:
Uraim, tegnap éjjel Spanyolországban jártam.
Hogy ez az eufémizmus mennyire egyezik a valósággal, azaz, hogy mennyire nem, azt az udvarhölgyek azonnal tudni fogják, mivel sem vérnek, de még csak heves intenzív testmozgásnak sincs nyoma a lepedőn. Sajnos az ostoba liba Rosa elkotyogja a titkot Staffordnak, aki a hercegnőt érintő bunkó beszólásokkal szórakoztatja magát.( Ez akkor lesz majd, amikor az udvartartás indul vissza Ludlow-ba, de előtte még akad egy-két fontos jelenet.)
Van egy kis ünnepi tószt a közös ősre, John de Gauntra (igen, Izabella ágáról Katalin is ebbe a nemesi brancsba tartozik, akik az előző évtizedekben egymás gyilkolászták), aztán egy táncos esemény, ahol Arthur erőlteti a táncot, melynek Katalin nem ismeri a formuláját (Az a Katalin, akinek egy egész tánckarral prezentálták az ezirányú drága és igényes taníttatását az Alhambrában? No way!), Maggie az, aki odasúgja neki, hogy melyik másik közismert tánchoz hasonló a lépéssor. Katalin érti, hogy mi történt vele, utána is szalad a távozó Pole asszonyságnak, majd letérdel elé bocsánatért esedezve mindazért, amit a nevében követtek el. Azt eddig is sejtettük, hogy Maggie-ben valójában nem Katalin ellen van ellenszenv, hanem amit a lénye szimbolizál, s most is ott ül az arcán ez a belső konfliktus. (Miközben többek között A király átka kötetből is tudhatjuk, hogy nagyon, de nagyon jó barátok és szövetségesek lesznek ezek ketten később). Katalinnak sikerül egy másik kínos helyzetbe is belefutnia, amikor megérkeznek a skót küldöttek. Félreérti a helyzetet, és ahogy anyjától látta a határmenti keménykedő kis népek ellen, nagyon csúnyákat mond a kiltes északi vademberekre, akik amúgy nem is annyira vadak, mert épp egy költőt indítottak küldöttségbe. Kislány, ezek a skótok! Ez más tészta! És mivel későbbiekben ennek semmi következménye nem lesz, nyugodtan kijelenthetjük azt is, hogy ez egy teljesen felesleges jelenet volt. Nem annyira felesleges, inkább erőltetett, hogy ezen a táncos eseményen találkozunk Wolsey kardinálissal (Philip Cumbus), aki értelemszerűen itt még messze van a kardinálisságtól.
A skótok azért jöttek, mert Henrik szeretné házassággal biztosítani a békét a két nép között. Nem újdonság, próbálta már máskor is, nekem úgy rémlik, még anyósát is majdnem hozzáadta az akkori uralkodóhoz. Most Margaret nevű lányát (Georgie Henley), azaz Meget (aki komplettül kimaradt a Tudorok sorozatból, így a kisebbik lány kaphatta a Margaret nevet, hogy ne lehesse összekeverni VIII. Henrik szintén Mária nevű lányával) akarja oda küldeni, aki szemmel láthatóan Katalin magabiztosságának első számú rajongója, mert azzal érvel, hogy ezeket az északi vadakat ő simán helyretenné. Szóval Megnek nem tetszik ez az esküvő dolog, és azért képes ő is valamelyest kiállni magáért. Legalább is ügyesen forgatni a szót nagyanyja előtt, hogy ha a mostani idős király (he? ez most az a fajta „idős”, mikor egy kamaszlány számára például egy 30 éves is idős?) meghal, akkor ki tudja, mennyire tartja majd be az új uralkodó az egyességet, és akkor felesleges kiadás volt a hozomány is.
No, ezzel Apukirály előtt is lehet érvelni, ráadásul nincs is pénzük most hozományt fizetni, mert a spanyoloktól még nem érkezett meg a pénz. Viszont egyelőre az is elég biztosítéknak tűnik arra, hogy a skótok nem támadnak, hogy a déli szomszéd mégiscsak a spanyolokkal állnak szövetségben.
Miután a királyi családban mindenki kér mindenkit, hogy kémkedjen mindenki más után,
sejtehető módon Ludlow-ban, távol az elvárásoktól mégiscsak összemelegedik az ifjú pár. Úgy kezdődik, hogy a földön ülnek és arról beszélnek, hogy bár Spanyolország keresztény, de egy sor izgalmas arab és muszlim szokást is értékesnek tekintenek arrafelé. Az együttlét odáig jut, hogy a posztkoitális beszélgetésben Arthur a névrokona legendájából olvas, és elhatározzák, hogy majd ők ketten Katalinnal megvalósítják Camelotot.
Na akkor minden bizonnyal most fognak kezdődni a bajok. És úgy is van, elsőként Lina dől ki a sorból, de szerencsére Oviedo talál rá, majd egy istállóban a szalmára fektetve vizesborogatással segíti túl a betegségen. Valahogy logikus, hogy lesz egy túlélő nevesített szereplőnk és egy túl nem élő nevesített szereplőnk. Utóbbi értelemszerűen Arthur lesz az.
Van egy kissé ironikus jelenet a maga szomorúságában a Westminsterben híreket váró Lady Margaret és a három unoka között. Nagymama még korábban mondja Harrynek, hogy ne legyen már olyan izé a bátyjával szemben, mert a kisebbik herceg igazán nagy dolgokra hivatott. Nos, hát ő ugyebár Lady Margaret, aki évtizedeken át meg volt győződve saját fia uralkodóvá válásáról is, szóval az unoka is jobb, ha figyel rá. Amikor aztán Arthurért aggódnak, látszik Lady Margaret arcán, ahogy talán először gondol arra, hogy biztos jobb is ez így, mert íme, itt van Harry, aki sokkal inkább uralkodónak való alkat.
Mire odaér a királyi pár Ludlowba, már csak a kiterített és kivágott szívű (mert az itt lesz külön eltemetve Walesben) egykori trónörökössel találkozhatnak. Maggie felemlegeti a családi átkot az elsőszülöttekkel kapcsolatban. Katalinnak meg a szokások szerint ugyebár meg kell majd várnia, hogy kiderüljön, nem állapotos-e. Ez számít csak az uralkodó párnak, amúgy, ahogyan a királyné nyersen megjegyzi, nem érdekli, mi lesz a későbbiekben vele.