Egy temetés és egy (pontosabban kettő) újabb haláleset A spanyol hercegnő sorozat 1. évadának 3. epizódjában.
Egy nagy harang kongását követhetjük hiperrealista közelségből és lassítva, mikor Arthur westminsteri temetésére készülünk. Levél is érkezett közben Izabellától, hogy ha lánya nem vár gyermeket, tessék hazatérni és hozni a hozományt (kifizették akkor?) és a szerződés szerint özvegyként őt illető birtokokat is.
A temetés alatt ismét a kulturális különbségek kerülnek előtérbe: Katalin nem fogadja el az érte küldött gyaloghintót, hanem szamárháton érkezik (ami politikailag vagy mondjuk úgy propagandaszempontból is jó húzás, láthatja a nép a gyászoló ifjú özvegyet), majd a szertartás egy pontján, miután Richard Pole páncélba öltözve a ravatal felett kettétörte a walesi hercegi zászlót, egy váratlan pillanatban Katalin udvarhölgyei kezdenek hangos kesergésbe, amit szörnyű hallgatni (úgy hiszem, pont ez a funkciója neki), de a megtört Erzsébet kéri anyósát, hogy ne állítja le.
 |
| VII. Henrik, Lady Margaret Beaufort és Yorki Erzsébet a walesi herceg temetésén |
Apropó Erzsébet. Az első epizódban valahogy úgy gondoltam, hogy ez még egy korábbi terhessége lesz – de persze, miért is pazarolnák arra a történetet, mikor lesz még egy utána? – most már egyértelmű, hogy ez lesz az, amelyet nem él túl. Na most a valóságban valószínűsíthető, hogy mivel Arthur halálával csak egy elő fiúgyermekük volt, és mivel Erzsébet alig múlt 36, párja pedig csak 45 éves volt, és jó házasságban éltek, és eddig is egész jól ment a gyermekáldás része a szövetségüknek, ezért hogy legyen egy tartalék fiú, megpróbált teherbe esni az elsőszülött halála után. (Vagy csak annak egyszerű bizonyítékával állunk szemben, hogy a királyi pár a korabeli szokások ellenére a gyászban is szoros közelségben maradt.) Ebben sorozatban viszont úgy tűnik, összevonták (és kicsit elnyújtották) két utolsó terhességét.
A halotti tor majdnem olyan feszült, mint családomban egy átlag péntek délután (szóval nagyon), merthogy Katalin állapota felől nagy a bizonytalanság, jó lenne, ha mihamarabb kiderülne, hogy Arthurnak, minden látszat ellenére, mégiscsak fickós kis ondócskái voltak és egy betalált.
Ahogyan a spanyol szövetség elúszni látszik, úgy erősödik Apukirály paranoiája,
most kevésbé a skótok, mint a tágabb értelemben vett angol királyi családon belüli lehetséges trónbitorlók miatt. (Bármennyire is megnyerő több szempontból is a karakter, azért azt tisztázzuk, hogy ezzel az életerős megjelenéssel nem épp a gyomorbajos, szorongó kisebbségi komplexusos és paranoiás uralkodó képzetét kelti.) Wolsey még a Pole gyerekekkel is kedvesen elbeszélget (ennek csak az elejét látjuk, de akkor tényleg kedvesen) kicsit arról, hogy vajon apu és anyu nem találkozott-e bizonyos rokonokkal, nem kaptak vagy írtak-e leveleket és a többi. Richard Pole szerint most Maggie-nek kell okos kislánynak lennie és megbékélnie Erzsébettel.
Maggie-re azonban egy másik veszély is leselkedik, vagyis akaratlanul is egy másik játszma részévé is válik. Katalin ugyanis elhatározza, hogy nem megy haza, helyette elveteti magát Harryvel. A kérdésben pedig, hogy vajon tényleg úgy van-e, ahogy Katalin állítja, hogy Arthur nem tudta teljesíteni még minimálisan sem a feladatát, és a hangok, amik a szobából hallatszottak, csak megjátszottak voltak, hogy ne legyen nekik kínos odabent, Maggie lehet az egyik koronatanú. Na addig, míg Katalin épp a legrosszabbkor ül le Maggie-vel erről beszélgetni, még sok minden más is történik.
Például az infanta eléggé látványosan kezd el Harryvel flörtölni, előveszi amazon oldalát, vagyis új kiszemeltjével még kardozni is leáll egy kicsit. Lady Margaret kezd ideges lenni, hogy nem tudja irányítani az eseményeket, nagyon szeretné tudni, hogy látszódnak-e már a várandósság tipikus jelei (mi nézők értesülhetünk róla, hogy Katalin nem állapotos, mert látjuk a menstruációs „betétjét” a tűzbe dobni), olyannyira, hogy groteszk cicaharc kerekedik ki a két erős akaratú nő között. Lady Margaret csak azért is meg akarja fogni Katalin melleit, hogy megvizsgálja, vajon feszülnek-e már, ahogy az egy várandós nőhöz iillik. (Én teljesen el tudom képzelni, hogy zajlottak annak idején ilyen jelenetek is, az emberek akkor is emberek voltak, nem szoborszerű mereven és méltóságteljesen álló, sőt lebegő földöntúli lények - végül is ez az egyik lényege a történelmi fikciónak: emberivé, élővé tenni ezeket a máskülönben merev szobor formában ismert történelmi alakokat.) Olyat is mond, hogy remélte, a kishölgy anyja racionális politikus jellemét örökölte, de már látszik, hogy apja sunyi róka mivolta éledt fel benne is.
Az évődős-kardozós jelenet amúgy úgy ér véget, hogy Oviedo és Lina is jelen vannak, és Harry szeretné, ha Oviedo kiállna ellene. A férfi makacsul megtagadja, és Harry egy kardcsapása felsérti a kezét. Abból, hogy Lina ápolná a sebet, egy gyors numera lesz köztük a kert egyik eldugott kis alagútjában. Később egy kocsmában beszélgetnek arról, hogy Oviedo itt szabadnak érzi magát, nem akar hazamenni, ahol valójában már nem is vallási okokból, hanem bőrszín alapján gyilkolnak vagy utasítanak ki embereket. A katona szemmel láthatóan új barátokat is szerzett magának, akik - ezt Oviedo nem érzékeli – legalább annyira rasszisták, csak szellemeskedésbe burkolják. Ráadásul a kocsma kandallójába vizelnek, és nagyokat böfögnek, szóval Linában beindulnak a jólnevelt úrilány reflexek, és inkább hazasiet.
Na szóval, Katalinnak előbb Harryt kell szóra bírnia - aki amúgy maga is puhítja már nagyanyját is, szóval ő is fontolgatja a kérdést -, hogy el akarja-e venni őt. Egy este végre lehetősége van beszélni vele és elmondani, hogy Arthur, szegényke, hát nem volt igazán férfi, és Katalin sem asszony még valójában, csak lány (kutatom az emlékeimben az Egy csók és más semmi zenés darab e helyzetre vonatkozó egyik dalának egyik sorát, de csak nem jut eszembe a pontos szöveg, csupán a dallam.)
Harry szerint ez jel, mert akkor ő elveheti, jajj, de jó.
Mert el akarja venni.
Másnap szép díszes ruhában érkezik a kertben sétálható szüleihez és bejelenti nősülési szándékát. Úgy tűnik, bele is megy Apukirály, de akkor élete párjánál váratlanul megindulnak a szülési fájdalmak, és innen kezdve szinte már csak az ő vajúdására koncentrálunk. Meg véletlenül benn marad a jelenet közben (ezek szerint korábban nem vett még részt szülésen), kétségbeesetten kérdezi, hogy ez mindig így szokott zajlani? Apukirályt sem lehet kiűzni felesége mellől, ami tök jó DILF alapanyaggá teszi, csak másrészt ez így nagyon modern karaktervonás. Maggie is jönne, de Erzsébet az átkot emlegetve legrosszabb oldalát mutatja neki, üvölt vele, így a király is kiadja az ukázt, tessék hazamenni a vidéki birtokra. Ezután beszél vele Katalin, és azt a tanulságot vonja le, hogy Lady Pole nem fog ellene szólni, így - miután üzenetet kap Harrytől, hogy simán menni fog a dolog – levelet ír anyjának, hogy nem megy haza.
És akkor halva születik a csecsemő, és a jelentős vért vesztett Erzsébet is – néhány látomás, megint a kivégzésről, után – szintén eltávozik az élők sorából. Harryre pedig rászakad élete legnagyobb traumája.