Úgy tudom, eredetileg egy szezonra tervezték a sorozatot, így az évadzáróban minden bizonnyal el kell jutnunk Katalin és Harry (vagyis akkor már, mivel ő lesz a király, Henrik) esküvőjéig.
 |
Ami egyben azt jelenti, hogy Apukirálytól is búcsúzni kényszerülünk majd. Ez a biztosabb, miközben Lady Margaret halála tekintetében több mozgástere van a készítőnek.
Szóval tehát előző rész a razziával ért véget, valamit azzal, hogy Maggie-t és kislányát is elfogták a Tudor fegyveresek (miközben Oviedo úgy „harcolt” a nagyfiúval, hogy igazából megmentette, mert kivonta a csatározásból).
Apukirály fürdeni készül. (Nyami.)
Lady Margaret persze az az anytípus, aki nem veszi észre, hogy a gyermeke már középkorú férfi, és nem érti, mi a baj azzal, hogy átsétál a szoba azon részébe, ahol „csemetéje” ücsörög a fürdőkádjában. Őfelségesanyasága, miután elmondja az ilyenkor szokásos sablonos szöveget, hogy én vagyok az anyád, én gondoztalak már csecsemőkorodban is, és a többi, természetesen a dinasztikus kérdésekre tér át.
Henrik elmondja, hogy tudja, hogy Anyukirálynénak voltak látnoki képességei (a Philippa Gregory regények egyik visszatérő eleme), és mert ő mondta, hogy Harry és Katalin házasságából nem fognak fiúfgyermekek születni, akarta Apukirály is megakadályozni azt a frigyet, és vetette fel az Eleanor hercegnővel köttendő szövetség gondolatát. Az okot persze nem mondta el Harrynek.
Lady Margaret is egy lehetséges házasságról beszél, talált ugyanis egy új menyjelöltet, Savoya hercegnőjét, aki Miksa császár lánya. Szóval ő Miksa lányával, a gyerekei pedig Miksa unokáival házasodnának. Még messze nem a legbonyolultabb belterjes helyzet lenne, de mindegy is,
mert a történelem egyik pillanatról a másikra nagy kanyarokat vehet.
Az egész fürdőző jelenetben nagy figyelem hárul a kendőre, amit Henrik a fejfájását enyhítő vizes borogatásra használ, majd anyja beléptekor hirtelen az ágyéka fölé dobja a vízen, aztán újra borogatásként használja. Így aztán már-már horrorfilmes megoldásként a csak zsebkendőn látjuk, ahogy a király egy hirtelen köhintésével jelentős mennyiségű vért köp, majd aztán gyanús csend támad körülötte.
RIP Apukirály, hiányozni fogsz.
Lady Margaretben valami megszakad. Gondoljunk csak bele, egész küldetéstudatos életében, amely során végig meg volt győződve arról, hogy a fia egykoron majd angol király lesz, azzal valószínűleg nem igazán játszott el, hogy mi van, ha túléli őt. A fürdővízzel foglalkozó szolgát kéri, hogy segítsen már belefektetni a királyt az ágyába, és úgy tenni, mintha ott halt volna meg. Majd nekiáll még intézkedni a király nevében. Érkezik Wiltshire és Dudley, egyikük ózkodik attól, hogy ebbe beleálljon, de diplomatikus, nem nagyon ellenkezik, míg másikuk még rá is tesz egy lapáttal buzgólkodásában, hazaviszi megőrzésre az iratokat. (Gondolom, nem nehéz kitalálni, melyik –melyik. )
Azon túl, hogy ez az egész jelenetsor a megismert szereplők egyéniségéből is következik,
ügyes kis „történelmi nüansz”
is, hiszen gondoljunk csak bele, hogy hány király halála idején lehetett, hogy akik a közelében voltak és hozzáfértek fontos iratokhoz, esetleg lehetőségük volt máshogyan az uralkodó nevében parancsokat adni és döntéseket hozni, versenyt futottak az idővel, minél később bejelenteni a halálhírt, s addig rendezni a maguk hasznukat.
Viszont milyen jó, hogy van nekünk egy Oviedónk, aki azonnal észreveszi, mikor a szolga kiönti a véres vizet a véres kendővel együtt. El is mondja gyanúját Katalinnak, aki így lépéselőnyben lesz mindenki mással szemben az új király üdvözlésében. Merthogy Harryt visszahívják Westminsterbe, de nem mondják meg az okát. De hősnőink előbb még beugranak Maggie-hez, akit egészen véletlenül (aham) abba a cellába raktak, ahol Teddy raboskodott, és most teljesen le van törve, hogy innen neki is már csak a vérpad lesz a kiút. (Az majd csak olyan harmincöt év múlva jön el.)
A Kistanácsban mindenki mindenkinek esik, mert kezd szivárogni az utóbbi években felhalmozott fostenger. Van itt ugyebár egy kis probléma, a Dudley által megszervezett adóbegyűjtést a Parlament megkerülésével oldották meg, ami már csak azért is kínos, mert Dudley ennek a nemes sok száz éves szervezetnek, amely a fékek és ellensúlyok fontos eleme volt az angol társadalomban, az elnöke is egyben. Ha az új király tudomására jut, mindannyian baromi nagy szarban lesznek.
Ja, mégsem. Ugyan már, dehogy! Hiszen az urak, a Kistanács tagjai ebben nem vettek részt, ez az egész Dudley túlbuzgósága volt, és hát nála vannak az ezt igazoló dokumentumok.
Nosza, nem kell sok idő, Dudley máris a Towerben köt ki (Maggie szemszögéből érzékeljük az eseményeket), előbb befelé viszik, majd kifelé. Lady Margaret eléggé hatékonyan tud működni, ha saját érdekéről van szó. Már ott is áll az urak között, hogy felolvassa az ítéletet, majd a hóhér végrehajtsa a piszkos munkát.
Tényleg mocskos dolog a kivégzés, ha klasszikus angol bárddal teszik és nem flancos francia karddal.
Aztán megint egy olyan történelmi poén, amely felett lehet, hogy sokaknak elsiklott a figyelme: Lord Stafford, végignézi a kivégzést, ő ugye maga is így végzi majd. Ellenben Wiltshire és Wolsey nagyon fanyar képpel félrefordítják fejüket. Mindkettő „megmenekült” a hasonló végtől. (Wolsey meghalt, mielőtt perbe fogták volna, Boleyn apuka meg, hát, jah, tudjuk.)
A kivégzés után jelenti be Lady Margaret, hogy tessék megkongatni a harangokat, a király halott.
Közben Harry is értesül erről, miután Katalin az, aki elsőként kimondja, hogy éljen soká a király.
És ez az a pillanat, amikor én is váltok Harryről Henrikre.
Visszaérkeznek a palotába. Katalin kérné, hogy esetleg el kellene engeni Maggie-éket, Henrikünk azonban bölcseséget és megfontoltságot mutat, mondván, ha apja parancsára kerültek a Towerbe, akkor annak valami oka kell, hogy legyen. Megy be a templomba a felravatalozott Apukirály előtt tiszteletét tenni, s a Thomasok kábé két perc alatt beárulják nagymamát az unokának.
Jah, akkor mindjárt más a helyzet, akkor Maggie-ék is kijöhetnek. Stafford megsúgja Lady Margaretnek, hogy a mór íjász, azaz Oviedo miatt tudhatta meg Henrik apja halálhírét a kívánatosnál korábban. Őfelségesnagyanyasága visszavonul a szobájába, elsiratja fiát, miközben a szülésére emlékezik (ugyebár egy lehetséges magyarázat Lady Margaret viselkedésére, hogy még a korabeli átlaghoz képest is túl fiatal kora miatt különösképpen traumatikus élményét a szülésnek ezzel a megátalkodott küldetéstudattal „dolgozta fel”).
Majd az eddig is komoly aggodalomra okot adó ámokfutó viselkedése szintet lép: megvádolja Oviedót, hogy ellopta az imádságoskönyvét. Hát akkor ebből akasztás lesz. Hacsak nem… hacsak nem Lina nem vallja be, hogy elhálták Katalin és Arthur házasságát. Lina,
pontot téve a több epizód óta tartó melodramatikus nyűglődés végére, hogy kihez is lojálisabb az udvarhölgy,
megteszi, amit Lady Margaret kér. De az öregasszony már túl van a racionalitáson, csak ezt akarta hallani, és nem törődik a katonával, ráadásul Linát is kidobatja az Udvarból.
Lina valahogy visszajut Oviedóhoz, és itt és most hozzá akar menni. Muszlim és keresztény szertartás lesz, de nem tudom, mennyire érvényes, tekintve, hogy a férfi keze össze van kötve, ami egyértelmű jele, hogy nem teljesen szabad, mikor az esküvő aktusán részt vesz, de mindegy, ezen már ne múljon. Meg azon se, hogy természetesen az utolsó pillanatban érkezik Henrik és Katalin, és a hóhérok elengedik a kötelet.
A végére még az is kiderül, hogy megvolt az a diszpenzáció, Oviedo azt is olvasta, ahogyan feladata volt minden levélről tudomást szerezni, csak nagymama kavart be ebbe is. Lady Margaret ezek után visszavonul a lakosztájába. Szerencsétlen, szolgálók nélküli öregasszony, akin Maggie azért megkegyelmez, és odaadja neki a pohár vizet.
Később a toweri fiúk szellemi kísértik. Közben megvan az esküvő Henrik és Katalin között. Csakhogy Ferdinándnak van egy különös nászajándéka. Megírja lányának, hogy nem Henrik vonta vissza az eljegyzését Eleanorral, hanem ő, mivel Johanna elmondta, hogy lefeküdt az angol királyfival.
Katalinban összeomlik a fél világ, számokéri hites urát: ugye nem? Nem, dehogy. Ó, akkor jó.
Aztán még Henrik is megkérdezi, hogy, de ugye te sem háltad el az első házasságodat Arthurral?
Ó, dehogy.
És ezzel a sorozat színvonalához képest meglepően frappáns forgatókönyvírói megoldással ér véget a szezon.