Szóval Maryvel kezdünk, aki úgy érzi, mintha egy rémálomban találná magát, furcsa lények jönnek-mennek a pokollá változott Button House-ban, ráadásul az ormányukból is különös füstöt fújnak. Igazából semmi gond, csak valami rovarírtó szakemberek jöttek. Alison a „woodworm men” néven nevezi őket, amelyet Mary – látjuk az arcán, ahogy elborzad a gondolattól – szó szerint ért.
A lényeg, és egyben az epizód cselekményének fő mozgatórugója, hogy Alisonék nem alhatnak benn a szétfújt vegyi anyag miatt, így sátorozásra adják a fejüket. Patnek nagyon tetszik az ötlet, Kapitány is ezen az oldalon áll, bár mintha totálisan inkompetens lenne ebben a kérdésben (is). Robin nem érti, mi van a fene van a modern emberekkel, hogy önként alszanak a szabadban.
 |
| Tábortűz készítés Alison (Charlotte Richie), a Kapitány ( Ben Willbond) és Pat (Jim Howick) részvételével a BBC Ghosts sorozat 3. évad 3. epizódjában |
Thomas is legszívesebben Párizsba vinné Alisont, később pedig a grand tourjáról mesél (bár nem annyira pökhendi módon, mint Colin Bridgerton – ne feledjük, elvileg kortársak), hanem inkább úgy, mintha nem is járt volna a kontinensen. Mert minden, amit látott, olyan... hát olyan nájsz volt. Velence és Bécs is. Meg minden. Aztán bevallja, hogy hiába utazta keresztül-kasul a kontinenst, sehol nem lelt ihletre (jah, kedves Thomas, valószínűleg nem a helyszínnel van baj).
Másnap hajnalban együtt nézi a napfelkeltét Alisonnal, és véletlenül mond egy nagyon jó mondatot:
Nem a nap tehet arról, ha a szem nem látja szépségét.
De a kegyelmi pillanat nem tart sokáig, ahogy Alison megdicséri, Thomas megint visszatér a szörnyen patetikus, kényszeresen rímkereső, botcsinálta dilettáns énjéhez.
Szóval Alison az erdős részen ver sátrat, míg Mike valahol a padláson összeszed egy minimum 80 éves régimódi ponyvát, de akármint is mond Pat és a Kapitány, szerintem ügyesen megoldja a feladatot. Alison már jóval előbbre tart az ad hoc versenyben, már tábortüzet is készít, és a teájába mártogatja a kétszersültet. Pat meglepően agresszív és már-már szexuális felhanggal kéri, hogy mártsa még egyszer bele a sütit (Pat szenved ugyebár a legjobban attól, hogy nem ehet).
Közben odabent a házban Kitty nagyon várja a Grease-t a tévében, már órákkal korábban a kanapén ücsörög. Csak egy kis időre hagyja ott a szobát, mikor Julian próbál pornócsatornát találni magának, de ugye pin kódos belépéssel nézhetné csak, így aztán a Rémálom az Elm utcában fílmre kapcsolva hagyja ott a tévét, szegény Kitty pedig mit sem sejtve ezt nézi tovább. Riadalma akkor éri el csúcspontját, mikor Alison magától értetődően beszél olyanokról, hogy ugye milyen jó belegondolni, hogy a főhős átkarol, vagy az, ahogy üldözi a férfi a nőt, az az igazi szerelem, és a többi. Kitty pedig halálos félelemben, rettegéstől kidülledt szemmel virrasztja át a sátorban (ekkor már Mike-éban gyűlnek a szereplők) az éjszakát.
De előtte még, sötétedés után, mikor már a pizza is megérkezett, Mike kivezeti az elektromos melegítőt, és persze, hogy kicsapja az egész házban a villanyt. Kittyt ugyebár filmnézés közben éri az eset, így ő sikoltva kirohan a világból. Julian és Robin úgy érzik, meg kellene nézni, hogy mégis mi történt, de aztán közösen megegyeznek, hogy biztos semmi. Így végül Fanny, Mary és Humphrey kivételével a többiek együtt gyűlnek össze Alison tábortüze körül.
Pat felveti, hogy kísértettörténetekkel szórakoztatja a társaságot, Alison érti a poént,
kísértetek mesélnek kísértetsztorikat,
haha. De Pat komolyan gondolja, és olyan jól mondja, ráadásul Mary kormos arca is a megfelelő pillanatban bukkan elő a sötétből (tényleg jól lett megoldva), hogy Robin és Julian kiszaladnak a világból. Velük esik még meg egy hasonlóan jellegzetes horrorfilmes beállítás: a sötétben úgy keresztezi egy faág Robin arcát a szemöldöke vonalában, hogy tisztára Frankenstein szörnyének néz ki. Másnap reggel a kastélyfal egyik beugrójába helyezetett padon egymáshoz bújva találták meg őket.
Mivel szellemeink nem hagyják abba a dumát a sátorban, Alison átmászik Mike-hoz (persze, oda is követik a többiek), szóval csak sikerült neki is működő sátrat összerakni.
Pat egyébként másnap egy sor képzeletbeli jelvényt ad Alisonnak a sikeres szabadtéri campingezésért, sőt, még a Kapitánynak is jut egy a lelkesedéséért.
A végén Mike még figyelmezteti Alisont, hogy ne feledje, ma a bojlerszerelők jönnek, akiket „boiler men” néven illet, és ahogyan az elején is, Mary most is borzadállyal gondol arra, azok meg miféle szörnyek lehetnek.
Ha megpróbálok eltekinteni attól, hogy mennyire nem az én műfajom sem a horror, sem a szabadtéri táborozás, valójában egy nagyon is jól összerakott epizódról van szó, főleg ha a mindig gyenge pontnak számító Mike cselekményszálat nézzük. Most megint egy kicsit ügyesebben illesztődött a kísértetekkel kapcsolatos eseményekhez. Ráadásul még az elején van egy olyan pillanat, amikor próbál ő is beszélni hozzájuk, és valami oknál fogva azt hiszi, hogy lebegnek a levegőben körülötte. Tisztában vagyok vele, hogy Kiell Smith-Bynoe-nak több szempontból is mindig is nehezebb volt a helyzete, de ebben azért sajnos az adott rész íróinak is rendre nagy a szerepe. (Ezt az epizódot amúgy a Mat Baynton és Jim Howick kettős jegyezte.)