Szóval jönnek megint az őrült Targaryenek, és én újra és újra megemlegetem, ahogy annak idején hányszor mondtam, hogy én aztán a világért sem fogom azt a sorozatot azzal a szőke csajjal meg a sárkányaival nézni.
Aztán egyszer csak ...
Különös módon jutottam én el a Game of Thrones világához. Épp első bringás könyvemmel vajúdtam, vagyis minden mást csináltam, minthogy írtam, javitgattam, jobbítgattam volna annak szövegét, így beleolvastam a 7. évad 5. epizódjának hogyvoltjába, amelyben Gilly és Sam egy olyan információt találnak a könyvtárban, ami felülrírja az egész eddig ismert törtenetet.
Ó, szóval ez egy ilyen történet, ami a történelemcsinálásról és a szereplők történelemhez való viszonyulásáról (is) szól?
Hát akkor mégiscsak érdemes megnéznem!
És valóban így is lett, gyakorlatilag egy hónap alatt binge-watchingoltam az egészet. A nézőpontom azóta is változatlan, a historiográfiai metafikció elmélete¹ felől közelítem meg a sorozatot. Ezt a kifejezést, valamint a Pierre Nora nevéhez kötődő "emlékezet helyei" [lieux de mémories] ² szófordulatot a továbbiakban is előszeretettel alkalmazom majd. Ha esetleg irritál, hogy vannak emberek akiknek a hardcore kultúraelméleti jelenségek is a hétköznapi társalgási témái közé tartoznak, akkor szerintem jobb, ha már itt különválnak útjaink.
Ugyanígy, bár az utóbbi évek egyik meghatározó imtellektuális kalandjáva nőtte ki magát számomra a G.R.R. Martin által teremtett fiktív középkori univerzum, itt jelzem, továbbra sem gerjedek a sárkányokra, de mint professzionális történetelemző (gy.k. irodalmár) képes vagyok megfelelő helyén kezelni ezt az amúgy fontos történetszervező elemet.³
Magánéleti háttér
Bár az online média jelenlétemben "hagyományos irodalmárként" jellemzem magam (azaz, hogy szövegek írásával vagyok jelen az online térben, s nem csacska szelfikkel és hasonló mondvacsinált, erőltetett "irodalomnépszerűsítő" performamszokkal), nem vagyok híve azon fogalmazásmódnak, amely értéksemlegességet hazudik magának.
Mindannyiunk gondolkodásmódját, azt, hogy mit tartunk fontosnak és kiemelendőnek, és hogy milyen szemszögből közelítjük meg, meghatározza magánéleti hátterünk.
Mivel én egy szinte egész felnőtt életében vezető pozícióban lévő anya egész felnőtt életében vezető pozícióban (cégtulajdonos-cégvezető) tevékenykedő lánya vagyok, s ezáltal gyakorlatilag kuriózum a magyar társadalomban (ja és egyikünk sem azért van ott, ahol, mert férfiak helyezték volna oda jutalmul holmi "szófogadó" viselkedésért cserébe), a gondolkodás- és beszédmódom a vezető (pl. királynéi és királynői) pozícióban lévő fiktív karakterekkel kapcsolatban valószínűleg eltér attól, ahogy általában a nők beszélnek ezekről a témákról, s még inkább attól, ahogy a magukat feministának nevezők erről beszélnek és gondolkoznak.
Hatalom és nők viszonya, a nők helytállása a férfiakkal szemben a hatalmi pozíciókért számomra nem trendi, menő témák, amelyek meglovaglásával az remélem, hogy különlegesnek tartanak majd,
hanem az élet mindennapi közege.
Ugyanígy, azt sem tudom 100%-osan kizárni a szövegalkotói folyamatból, hogy független, középkorú, heteroszexuális nő vagyok, akit a szintén középkorú férfiak érdekelnek (és értelemszerűen, ahogy magam is öregszem, úgy tolódik egyre a határ az ötvenesekről hatvanasok felé), így későbbiek sem kívánok külön magyarázatot fűzni ahhoz, miért nem veszek részt bármiféle kollektív nyálcsorgatásban egyik vagy másik, a sorozat által szárstátuszba emelkedő fiatalember iránt, miközben esetleg szívesen időzöm egy-egy az idősebb generációhoz tartozó színész játékának elemzésénél. Utóbbi már csak a brit filmipar szereplőihez fűződő speciális kapcsolatom miatt is szinte megkerülhetetlen. (Ne feledd, mind a Game of Thrones, mind a House of the Dragons szereplőgárdáját túlnyomórészt brit színészek alkotják.)
Még egy apróság a nyelvhasználatról:
Ahogyan a Game of Thronest teljeséggel angol nyelven néztem, úgy a House of the Dragons is ezen fogom, így nem vagyok, de nem is nagyon kívánok tudatában lenni a fordítás által létrejött, esetlegesen ikonikussá váló magyar nyelvű szófordulatokkal, idézetekkel, catchphrase-ekkel.
Hát akkor jöjjenek azok a sárkányon lovagló (sárkányoló) őrült Targaryenek!
_________________
Jegyzetek:
¹ Sokat foglalkozok vele alábbi tanulmányomban: “Nem az eseménysor a fikció” (Az elbeszélői szólam néhány jellegzetessége Márton László Jacob Wunschwitz igaz története című regényében) – Alföld 2011. május
² Ezt meg itt emlegettem elég gyakran: Lehet-e egy romos malom is emlékezethely? Kálmán Gábor Nova című novellafüzérének elemzése az emlékezethelyek szempontjából – Irodalomismeret 2014/4 (Sajnos a keresztenevemet elírták a szerkesztők, de az az én szövegem)
³ Bizonyos szinten ez ugyanannak a problémakörnek a része, mint ahogy az Outlander sorozatot is úgy követem figyelemmel (szintén a történelemhez való viszonyulásának egy érdekes morális vetülete miatt), hogy közben baromira nem izgat a főhős mesterségesen felpumpált felsőteste. (Noha 100-ból 99 ember automatikusan ara asszociálna, hogy tuti azért nézem. Hát baromira nem.)