Utolért valami megnyugtató, sőt jóleső otthonosságérzés az első epizód közben. Nem tudom, mi okozhatja, talán az eredeti történet szerzőjének hasonló a gondolkodásmódja az enyémhez, talán Will Smith (még mindig a brit alkotóról beszélek) gondolkodásmódja, amit úgy rémlik, már a Have I Got News For You-s szereplését látva is konstatáltam (igen, jelenleg egy sor brit kreatív piaci szereplőt ez alapján helyezek el a nagy kreatív térképen, hogy milyen benyomásaim voltak vele kapcsolatban abban a bizonyos tévéműsorban).Talán azért érzem ezt, mert ilyen vagy olyan módon, de marginalizálódott karakterek állnak a középpontban. De megjelenítődik az elitiskolás, privilegizált származású posh fiatalemberek világa is. Van itt egy női vezető, ami értelemszerűen mindig érdekes téma számomra. Lehet, hogy a zene adja ezt az érzést, vagy az, ahogyan London megjelenik a történetben. De ez az érzés nagyon hasonló ahhoz is, amit a modern Sherlock (a Moffat&Gatiss féle – igen, direkt a kreatorokat és nem a főszereplő színészeket említettem), mint produkció úgy összességében váltott ki belőlem.
 |
| Louisa (Rosalind Eleazar) és Min (Dustin Demri-Burns) egy pubból figyelik az eseményeket |
A jóleső otthonosság érzése szintet lép bennem, amikor a Parkban egy tanácskozáson egyszer csak meglátom az asztalnál ülő férfiak között Mike Fenton Stevenst. Hol nem botlok őbelé mostanában?
Na de előtte nyitányként még az emberrablókat követjük és… nini, Angus! (Nem nem, Ő! Akkor nem Mike lenne az otthonosságérzés netovábbja.) Mármint Stephen Walters, akit évek óta nem láttam. Legutóbb ugyebár a Shetland egyik évadában. Talán a negyedik volt az? Előtte meg persze Outlanderben az Angus nevű kis fickó szerepében. Na szóval, van itt három fickó, tipikus munkásosztálybeli közegben és akcentusokkal, és természetesen mi másról beszélnének, minthogy a kelet-európaiakat (románokat, lengyeleket) szidják, leginkább az eltérő teaivási szokásaik miatt. Nem, nem tartom sablonosnak ezt a bemutást. Ez így egyszerű és gyors ismertetése annak, hogy nem a történet, hanem maguk a szereplők életének alapja a sok közhely, sablon, giccs, stb. (Engem jobban irritál, hogy ennyire jellegzetesen idegbajos náci kinézetű fickó lett az idegbajos szélsőjobbos. Meg azt sem tudom hova tenni, hogy miért van az, hogy minden Nina Gold által kasztingolt produkcióban ott van Jonathan Pryce.)
Szóval, itt vannak hárman, és jön mindjárt egy negyedik, egy durcás kölök, olyan huszonéves forma, akiből még egy napon szép kifejlett pszichopata lesz. A bandavezérféle nagyobb darab és idősebb fickó, piszkálgatja is, hogy mégis mennyi embert ölt, mert ő annyit, hogy nem is számolta. (Hallod, te ott, te Tartalékherceg, nem szokás az ilyesmit számolni!), Van némi feszkó e két szereplő között, de aztán átmenetileg oldódik a hangulat, mikor kiderül, hogy a youtube videójuk átlépte az egymilliós nézőszámot. Mert ha a néző nem jött volna rá eddig, akkor a jelenet végére kiderül, hogy bizony ők a pakisztáni fiú elrablói.
Hogy pontosan ki is ez a fiú, azt Diana a már korábban említett értekezleten röviden és közérthetően elmondja: Hassan Ahmed (Antonio Aakeel), egyetemista. A nagyszülei voltak bevándorlók, ő már nem az. A szülei járnak mecsetbe, de nem olyanba, amelyik fenn lenne a gyanús vagy veszélyes helyszínek listáján.
A fiú pont az, aminek tűnik: egy átlagos jogkövető, tisztes brit polgár.
Ellenben az Albion fiai (Sons of Albion) nevű szervezet, akik elrabolták, ők már jó ideje a radaron vannak. A belügytől érkező fickó kicsit kelletlenkedik, hogy hát ilyen kifejezések, hogy "radaron vannak', meg hogy "hallani olyan sutyorgásokat", kissé elkenődött jelentéssel bírnak. Meg hát az van, hogy a belügy ugyan támogatja az MI5-öt, de a pénzügynek már kevésbé tetszik, hogy akkora költségek vannak olyan kis eredményekkel.
Ja, van itt valami, ami fontos lehet: Diana nem az egész bagázs főnöke, csak „Second Desk”, közvetlenül a főnök alá rendelt osztályvezetőszerűség. Persze a Főnökasszony kitétel még így is áll, igaz van egy Fő-főnök is felette a szervezetnél.
Cartwright kiszedi a luxusborbélynál (haha, hányan olvasták félre? b helyett d-t?) ücsörgő Webből, hogy ők sem találtak semmit Hobden gépén. Jó ez a kamerajáték, ahogy hol egyikük, hogy másikuk arca duplázódik a tükrökben. Cartwright később az IT-s sráctól (adjunk neki nevet: Roddy Ho, akit Christopher Chung alakít¹) kéri, hogy próbáljon belemenni Hobden emailjeibe, de erre még az MI5 legnagyobb agya (mármint ezt állítja magáról a kis nerd) sem képes, ugyanis az idegbajos fikcó paranoiásan offline. Vagyis Cartwrightnak magát a laptopot kell megszereznie. Hanem azzal lehet egy kis gond, figyelmeztet Ho, mert aki ennyire paranoiás, az nagy valószínűséggel gyárt magának házi önmegsemmisítő bombát is a gépéhez.
Na most legalább már Cartwright is tudja, hogy mit kell keresnie.
A Slough House szokásos napi ügymenetében, Lamb szemétkedésében a titkárnővel, a skót fickó (Struan Loy/Paul Higgons) túlbuzgó közösségi életet élni akarásában, stb, egy valami nem stimmel: nincs meg Moody (Steven Waddington), az izomagyú. Hát nem sokáig kell gondolkoznunk, hol van mert épp egy üres stadionban találkozik Főnökasszonnyal. Hogy ő bepoloskázta Lambot, vannak infói, nem mellesleg a kelleténél többször emlegeti, hogy régebben, mielőtt a lúzerekhez került, a Kutyáknál (Dogs, a Diana alá tartozó speciális kommandó alakulat (?)) szolgált. Főnökasszony nem mutat szimpátiát a fickó iránt, miért is kellene egy ilyen idióta iránt, aki épp Lambot poloskázza be, aki nem véletlenül égett ki és vegetál a Slough House-ban, ahogyan arra Diana is utal (azaz eléggé kemény szakmai múltja lehet). De ha már szembejött ez a lehetőség, hát hasznát veszi annak, amit Moody szolgáltatni tud.
Az emberrablók tovább morgolódnak egymással, közben a fiú könyörög, hogy neki vécére kell mennie. Amíg a bandavezér eloldja a széktől (de a lábait és a kezeit összekötözi, szóval még mindig korlátozott a mozgása), a legostobább szterotípiákkal inzultálja. Már egy korábbi jelenetben is többes szám második személyt (igen, az angolban is érzékelhetően nem egy emberre, hanem egy csoportra, közösségre utalt) használt, hogy azt tesszük veled, ami a ti szokásotok, most meg persze beleköt, hogy az, hogy a fiú is UK-ben született, az nem olyan, mint hogy ők, fehérek ott születtek. Mondjuk röhejes hasonlatot használ: attól még hogy szamarak között született, Jézus maga nem lett szamár. Szóval ő meg a haverjai a szamarak? Mindenesetre ez is azt támasztja alá, amit az epizód elején mondtam:
nem a forgatókönyv sablonos, hanem maguk a szereplők gondolkoznak így.
Érdekes azonban, hogy a morcos pszichopatapalánta egyszer csak a fürdőszobába megy, és be- vagy kikapcsolja az oda rejtett mobilját, vagy valami furcsát csinál, amit nyilván nem akar a többiek orrára kötni.
Hobden továbbra is naphosszat telefonál, de senkit nem tud elérni, teljesen elzárkóznak előle a régi kontaktjai. Ott ül azonban mögötte Cartwright. És az utcán is követi, ahogyan a paranoiás fickó tesz egy kört, megy egy megállónyit egy másik busszal az ellenkező irányba, hogy aztán az utolsó pillanatban még felszálljon arra, amelyiket tényleg használni akarja. Pechére, ott ül mögötte Cartwright, számunkra, nézők számára is olyan idegen, jellegtelen kifejezéssel, mintha tényleg egy random utas lenne és nem a történet egyik főszereplője. Na ez jó kis jelenetsor volt, bár sejthető volt a végkimenetele.
Beesteledik és megint jönnek a szokott körök, ki hogyan próbálja lerázni a skót fickót. Louisa (Rosalind Eleazar) baráti elfoglaltságra, Min (Dustin Demri-Burns) otthoni apai feladatokra fogja. Később ők ketten teljesen véletlenül összefutnak egy pubban, s ha már ott vannak,
nekünk is segítenek abban, hogy beszélgetésük által kicsit jobban megismerjük őket.
Például, hogy Min tényleg akkora kétbalkezes lúzer, mint amilyennek tűnik: egyszer elhagyott a vonaton valami titkos iratokat tartalmazó dossziét, azért került ide. De ez a kisebb gond az életében, a nagyobb az, ahogyan a felesége reagált, hallva a híreket, hogy mekkora idióta lehet, akivel ilyesmi megtörténhet. Nyilván, ezek után tönkrement a házasságuk. De Min azért annyira mégis okos, hogy nem verte nagydobra, nem akart Lambnak újabb támadófelületet adni szokásos kis taplóskodásaihoz. Annyira hangsúlyos, hogy ezek ketten együtt iszogatnak itt a kocsmában, hogy sejthető, hogy össze fognak jönni.
Közben Cartwright egy kocsiban ül és figyeli Hobden házát, amikor kopogtatnak az ablakán. Yep, Sid lesz az. Merthogy követte. Apropó követés,
megint egy történetmorzsa a múltból:
Cartwrightról kering egy legenda, hogy milyen ügyesen követte Dianát egyszer, aki aztán még meg is tapsolta. Ja, hát az úgy volt, hogy az árnyék oktatási miniszter kellett volna követnie egy gyakorlat keretében, aki sajnos előző nap kapott szívinfarktust (szegény Cartwright, csak nincs szerencséje a gyakorlatokkal), így elkezdte Dianát követni, s nagyon közel tudott hozzá jutni, nagyon észrevétlenül. További érdekességek derülnek ki az autóbeli beszélgetésük során: például hogy Ho azért került a Slough House-ba, mert annyira kellemetlen, elviselhetetlen fickó, sőt, egy időben még a szexuális bűnözők listáján is rajt volt a neve. Sid nem hiszi, hogy Cartwright tényleg szemébe mondta volna a srácnak az igazat az epizód elején feljánlott üzlet fejében, hogy ha bejut az emailek közé. (De mivel nem jutott be, így az információcsere így is, úgy is, elmaradt.). Azt is megtudjuk, hogy az a Zadie néni, akinek hívásait Sid ignorálta, nem más, mint Diana, mert a lány az ő embere és az a feladata, hogy Cartwrightot figyelje.
Nincs sok idő ezt együtt emésztgetni, mert egyszer csak egy álarcos fickó bemászik Hobden kertjébe, és hőseinknek utána kell mennie. Úgy tűnik, hogy az menti meg az újságírót, hogy amikor robban az önmegsemmisítő cserép, akkor az kissé megzavarja a támadót, így a házigazda el tud menekülni. A támadó pedig kifelé menet Sidbe botlik, és ahogyan a lécső felé zuhannak, egy fegyver is eldördül. Az idegen elrohan, Sid pedig ott fekszik a lépcsőn, ömlik a fejéből a vér, Cartwirght pedig hívja a mentőket.
________________________________
¹ Christopher Chung feltűnik többek között a Waterloo Road sorozat 9. évadában is, szóval kedves olvasó, mégsem maradsz ebben a posztban sem Angus Deayton említése nélkül. (Ez az új hobbim, szokj hozzá.) Ugyanis a Chung által alakított diák feltűnik George Windsor (Deayton) órain is. Sőt, még közös párbeszédük is van.