Aki kicsit is ismer, már sejtheti, hogy amint Clarke karaktere elkezdett arról beszélni, hogy egy katonának szükségszerűen fikcionalizálva kell magát látnia, csak idő kérdése volt, hogy mikor veszem kézbe Ben MacIntyre könyvét, amin ez a sorozat alapszik.
 |
| Paddy Mayne (Jack O'Connell) szokásos lelkiallapotában |
Nos, kérem szépen, ez meg is történt a második és harmadik epizód megtekintése között. S ahogyan az ilyenkor előfordul, mert könyvolvasás közben néha eszembe jut egysmás dologra ráguglizni, hogy belefutok egy spoilerszerűségbe. Már ha 80 éve történt valós dolgokat lehet spoilernek tekinteni. Nos, majd ha odajutunk, elmondom, mi volt.
Jó hír, végre feltűnik Tom Glynn-Carney neve is a főcímben, méghozzá a három főszereplő után a Seekingst és Coopert alakító színészek nevével egy trióban. Egészen biztosan nem találkozunk még vele, mert fontos karakternek tűnik, s ha a múlt részben toborzottak között lett volna, biztos, hogy mutatták volna.
Nos, addig amíg találkozunk vele, 1941 november 16-án járunk¹, most jönne a csapat első igazi bevetése, de akkora homokvihar tombol, hogy a pilóták nem akarnak felszállni. Paddy őrjöngéssel, Stirling a szokásos mantrával, hogy ugye nem venné ki jól magát, ha Rommel a Pall Mallon parádézna, próbál hatni. A pilóta azt mondja, hogy 30 csomós szél fúj, pedig már 15 sem biztonságos.
Ekkor jelenti ki Paddy, hogy maga a háború nem biztonságos.
Lényeg, ami lényeg, hogy a három repülő, rendes, ejtőernyősök szállítására kialakított, felszáll, rajta a fiúkkal. Bevetés előtt mindenki írt haza, és bár könnyen lehet, hogy egyik-másik passzus eredeti levélrészlet, például Lewes lánykérős levele1, de a többsége, amibe „belehallgathatunk”,
annyira találóan jellemzi a karaktert (Regnek csak annyi a mondavalója, hogy bassza meg), hogy valószínűbb, hogy fiktív levélrészletek.
Paddy természetesen Eoinról, Eoin természetesen Paddyről ír, arról, hogy a vallási ellentétes oldalon állásuk nem hat ki arra, hogyan viszonyulnak egymáshoz. A pilóta közben még egyszer rákérdez Stirlingnél, hogy komolyan gondolja-e. Nem szégyen visszafordulni. De a százados nem tágít, ha kész öngyilkosság is, amit csinálnak, ő igenis leugrik ezekkel az emberekkel.
Hát sajnos tényleg kész öngyilkosság volt.
És tökéletes bemutató, miért is nem kellene ugrani sivatagban, homokviharban és vaksötétben.
Mivel fúj a szél, az ejtőernyők még nyitva, a földet érő katonák még ide-oda rácingálódnak, vonszolódnak, s a szelet nem érdekli, hány tüskés bokron vagy éles sziklán kell átküzdenie magát azoknak, akik még cselekvőképesek, hogy elvágják magukat az ernyőjüktől. Ahogyan Paddynek is a legutolsó pillanatban sikerül, mielőtt szakadékba zuhanna. De mintha Eoin azok egyike lenne, akik mozdulatlanok maradnak. Ahogyan az a fickó is, aki úgy ér földet, hogy egy kőhöz csapódik a feje, s hiába a sisak, azon nyomban szörnyethal.
Stirling próbálja összeszedni az embereit a sötétben, de csak egy Mitchell nevűt talál, aki nem tud mozdulni, hallotta saját gerince roppanását. Tudja jól, hogy ez mit jelent a sivatagban teljesen magukra hagyatva, és mielőtt Stirling bármit is mondana, a fickó főbelövi magát.
A századosra kezd ránehezedni a valóság, hogy az egy dolog, hogy gyerekként folyton a gravitáció ellen harcolt, de most ebbe a játékba, talán némiképp felelőtlenül, belekevert másokat is, akik ebben az értelmetlen akcióban teljesen értelmetlen halált haltak.
Nappal van már, mikor Paddy rátalál az ő embereire. Addigra Eoint már el is temették a többiek, akik ráadásul próbálják rábeszélni a vezetőjüket, hogy értelmetlen megpróbálni elérni a célpontot. Ha úgy vesznek mind oda, hogy nem tudtak semmit végrehajtani a tervből, akkor tényleg értelmetlen volt az egész. Ha most visszafordulnak, van esély, hogy legközelebb majd sikerül a terv.
Paddy előreküldi az embereit. Közben a szél Eoin fölül kezdi elfújni a homokot. Elered az eső. Paddy halott társa kezét fogja. Ott fekszik mellette.
Eközben Lewesék nyolcan élték túl az ugrást. Ezt onnan tudjuk, hogy Bill Fraser (Stuart Campbell) kelletlenkedve jegyzi meg többször is. Jock egyszer megfenyegeti, hogy ha ezt tovább folytatja, csak heten lesznek.
Ők elindulnak a feladat végrehajtására, de az eső, és ahogyan az a sivatagban az átáztatja a homokot, visszafordulásra készteti őket is.
Ők lesznek az elsők, akiket az értük kiküldött Long Range Desert Group (LRDG) tagjai felszednek.
Ezek a fickók a dzsipjeiken, a jellegzetes sivatagi öltözetükkel sokkal inkább tűnnek erre a helyre valóknak. A vezetőjük pedig egy bizonyos Mike Sadler százados, akiben végre meglátjuk Tom Glynn-Carneyt. (Oh, hello… nocsak, miből lesz a cserebogár. Egy kis borosta, épp hogy érzékelhető szakáll, és mindjárt mas szemmel néz az ember lánya a fiatalúrra.)
Jó a párbeszéd Sadler és Lewes között, utóbbi kérdezi, ki itt a főnök, a másik mondja, hogy hát a sivatag az, ahogyan talán Lewes is megtanulta a leckét. Azt is megbeszélik, hogy a reguláris egységek időközben megint elbaszták a dolgot. Kellene várni a többiekre, úgy kábé örök időkig, de Sadler inkább elébük megy. Azt meg hogy a fenébe?
Persze a fikció működése érdekében eltúlzott kissé a jelenetsor, de Sadler elmagyarázza, hogy a sivatagban minden kiszámítható. Mivel tudja, hogy hol ugrottak ki a többiek, mikor kezdett el esni az eső, hol van olyan magaslat, ahova a nedves homok elől felmenekülhetnek, azt is tudja, hogy mikor fognak felbukkanni a többiek egy szikla tetetjén. Egészen pontosan most. Lewes bámulattal néz a fickóra, meg azzal az érzéssel, hogy talál találtam még egy valakit, aki hasonlóan őrült és hasonlóan hasznavehető tudású, mint ők ebben a még mindig félig-meddig csak fiktív egységben. Amúgy nem tudom kihagyni azt a gondolatot, ahogyan Alfie néz Tomra, hogy íme, mellettem az utódom. Ahogy a Trónok harcában Alfie a (nem is olyan) rejtett gyémánt színészi alakítás szempontjából, szerintem a HotD-ben Tom az, aki hasonlóan a legizgalmasabb alakítást nyújthatja (Tessék elolvasni mit írtam ennek kapcsán annak a sorozatnak az epizódösszefoglalóiban.)
Amíg a néhány dzsipből álló konvoj őrült módjára száguldozik a sivatagban, megint menő rockzene szól, s megint menő minden a jelenetben, és megint ügyesen illesztenek bele valódi felvételeket.
Váltunk odafent a magaslaton Stirling és Mayne kettősére. A két csoport egyébként éjszaka találkozott össze. Stirlingék meztelenül ülnek - ruháik nyilván száradnak a tábortűz körül, Paddyék meg énekelnek, ez a jelzés, tudják e a Sejhajrozi második verszakát. (Mármint az eredeti dalnak. Csodával határos módon, én azt nem ismerem, viszont a magyar verziót, amit lakodalmakban is szoktak a szintis zenészek játszani, igen.) Paddy nincs igazán jól, még a teát is szó nélkül elfogadja.
Na tehát másnap, míg várják, hogy a konvoj odaérjen hozzájuk, arról beszélgetnek, hogy a GHQ szempontjából nem történt semmi, mert ez nem hivatalos akció volt, nincs neki sehol sem nyoma, legfeljebb néhányan, akik be voltak avatva, majd röhögnek rajtuk, ha visszatérnek Kairóba.
Ha visszatérnek.
Mert Stirling is azon gondolkodik, hogy hasznát lehetne venni Sadleréknek, akik bármit képesek a sivatagban megtalálni. (Hmm, akkor esetleg egy bizonyos Mrs Clifton holttestét is az Úszók barlangjában? Immáron két éve, hogy otthagyta Almásy, és még pár hónap, míg visszatér érte.³)
Közben van egy kis kikapcsolásunk Kairóba. Azt már eddig is sejtettem, hogy a Francia Kémnéni szála a leggyengébb a történetben, főleg azért, mert ugyan a forgatókönyvben is tisztán le van írva, hogy miként kellene közte és Stirling között a viszonynak fejlődnie, valahogy hiányzik kettejük között az összehang, a vonzalom hihetősége. Mindenesetre közte és Clarke között zajló beszélgetésből tudjuk meg, hogy az egységnek két hete meg kellett volna már érkeznie Kairóba, de senki nem tud rólunk semmit. Clarke egyénként ugye azért dühös, mert onnan Kairóból úgy néz ki, hogy Stirling az első bevetéskor tönkretette az ő kis fiktív alakulatát.
Hogy merre is vannak a srácok, a legegyszerűb választ Mike Sadler tudja megadni:
A Kibaszott Nagy Semmi Birodalmában.
Merthogy ezt kérte tőle Stirling, hogy valami ilyen helyet keressen nekik. A hely neve egyébként Jalo, valami romos homokerődítmény. 80 mérföldre van egy új-zélandi egység állomáshelye, de csak a betegek és néhány őr vannak ott. Így már azt is megvan, hőseink honnan szereznek maguknak berendezést a főhadiszállásukhoz. Még egy pianínót is elvisznek. Paddy azon szeretné folytatni a tanulást, amit még Eoinnal kezdett meg. Ja és vagy 45 gallon rumot is felpakoltak, amit meg a rakodás után, és az esti móka (akció) előtt isznak meg.
Éjszaka aztán négy csoportra oszlanak. Paddy, Lewis éa Stirling adottak, de a főnök jelzi Frasernek, hogy hallotta, hogy a Nagy Elbaszáskor (az elcseszett ugráskor) megkérdőjelezte a felettesét. Nosza fiam, akkor itt van három ember, menjetek ti is a saját akciótokra. Ők lesznek a legkevésbé érdekesek aztán az éjszaka folyamán. Következők a sorban Stirlingék, akik egy olyan helyet céloznak meg, ahonnan közben elrepültek a repülők.
Így David, mint egy durcás kisgyerek, kinek elvették a játékát, ücsörög a sziklán, miközben látja, hogy a többiek sikeresen robbantgatják az ő célpontjaikat.
Ez az este a Lewes bomba, Jock saját kreálmányú időzített bombácskájának, amit oda lehet tapasztani járművek oldalára, első próbája élesben. Ezt Paddytől tudjuk meg, aki az ezzel a kis csoporttal tartó Sadlernek magyarázza ezt. Az akció folyamán Jockék is csetepatába keverednek az őrökkel, bár ők nem szándékoztak ilyesmit. És Paddyék is nekimennek az azon az állomáshelyen a kantinban ücsörgő ellenségnek, amely szintén nem volt elvileg tervbe véve, meg hát a többiek nem is nagyon akarnak ebbe belemenni, de Paddy igenis végre akarja hajtani, rá akar támadni az emberállományra is.
Bármennyire is úgy tűnik, hogy ez az őrült és vérszomjas ír egy szokásos rohama, valójában nagyon is beleillik a háború kíméletlen racionalitásába. Ezen az állomáshelyen pilóták, mérnökök, szakképzett repülőgépszerelők vannak, vagyis nagyon értékes személyek, akiknek a pótlása időt vesz igénybe.
Ennek ellenére, amit Paddy vezetésével tesznek, színtiszta mészárlás.
Nem sokára elér a skeres akció híre Kairóba is. A tábornokok, míg azt veszik számba, mennyi repülőt, teherautót, stb sikerült a srácoknak megsemmisíteni, kénytelenek megállapítani, hogy a rosszcsont kölök megnyerte a fogadást, amit a minap ajánlott. Odakint a sivatagban Stitling kitesz egy táblát, rajta egy eredménytáblázattal, miszerint neki még nincs egyetlen egy találata sem. Merthogy ja, Stirling egy nagy gyerek még annak ellenére is, hogy eddig mi minden történt vele, meg az irányítása alatti emberekkel.
JEGYZETEK
¹Egy pillanatig gondoljunk bele, hogy még Pearl Harbor előtt, s hogy másik aktuális sorozatunk (Masters of the Air) figuráinak jó része még nem gondolt a háborúra egyáltalán.
²Jock Lewes és Mirren Barford levelezését a nő fia adta ki 1995-ben, amely azonban sajnálatos módon azt is napvilágra hozta, hogy a párocska érzett némi vonzalmat a nácizmus iránt (legalább is az 1930-as évek közepén. A háború sokat változtatott Jock hozzáállásán.)
³Ami azt illeti nem is kérdeztem igazán nagy csacskaságot. (Pedig az volt a szándékom.) A Long Range Desert Groupot ugyanis azon Ralf Agner Bagnold alapította, akinek a vezetésévek zajlott az a tudományos kutatómunka, amelynek Almásy és az egész „Homokklub” a része volt. A fickó a filmből teljesen ki van hagyva, a könyvben azért esik róla pár szó.