Egy messzi-messzi Regency-szerű galaxisban (Bridgerton S03E01)

Mielőtt belevágunk a Bridgerton harmadik szezonjába, amikor megtudjuk, hogy 1815 nyarán hogyan adta meg magát Bonap…. ja, bocs, ez nem ide, szóval mielőtt belevágnánk az epizódismertetésbe, csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy ez a sorozat, bármennyire is szeretek zsörtölődni rajta, valami nagyon fontosat értetett meg velem. 

Elméleti dilemmáim 1. felvonás

Évek (évtizedek?) óta folyamatosan belebotlom David Lowenthal Past is a foreign country című könyvébe (akár az 1980-as évekbeli, akár a 2016-os újragondolt, és többek között a Downton Abbey-ra is utalást tevő változatba), és én magam is gyakran idézgetem ezt a szófordulatot. Ám ahogyan azt látom, hogy intelligens és érzelmileg is érett, ugyanakkor jellegzetesen amerikaiasan semmiféle múltperspektívával nem rendelkező (ott persze könnyű, ahol a Nagybetűs Történelem szinte soha nem zavar bele az átlagember  mindennapjába, ellentétben ugyebár a mi közép-európai létezésünkkel) sorozatnézős youtube-erek (fiatal férfiak!) követik és kommentálják a Bridgertont, teljesen új megvilágításba helyezi ezt a mondatot.

 Úgy tűnik, mintha többségüknek nem időben, hanem térben lenne távol az a történet, amelyet látnak. 

Mintha az olyan komplex sci-fi vagy fantasy univerzumok, mint például a Csillagok Háborúja esetében berögzült befogadói mechanizmusokat zökkenőmentesen alkalmaznák ezen a sorozaton is. Ez is csak egy messzi-messzi galaxis. Vagyis a múlt egy idegen ország. 

Ez a fentebbi bekezdés persze csak egy kiforratlan gondolattöredék, és túl sok minden kavarog ezzel közelebbi, vagy kicsit távolabbi (végeredményben, amin a Masters of the Air kapcsán gondolkoztam, hogy az is egy befogadói stratégia, hogy ezeket az amerikai sorozatokat az amerikaiak azért nézik, mert így érzik közelebb magukat a saját családi történelmükhöz, és ennek fényében szemlélik, hogy szerintük vajon kiváló volt-e a színészválasztás, vagy botrányos) kapcsolatban a fejemben, de egészen biztos vagyok benne, hogy valamikor a közeljövőben ezt megpróbálom majd az Egy olvasó naplóján egy esszében összerakni. 

Találkozás kedvenc Bridgertonommal

Na de jöjjön a Bridgerton harmadik évad, amelyet egy seregszemlével nyitunk. Julie Andrews narrál, de Penelope tekintetét követi a kamera, s vele együtt mi is, ahogyan végignézünk a szezon debütánsain. Itt merül fel bennem a kérdés, látván nem is olyan rég Julie Andrewst, és kicsit meglepődvén, hogy mennyire nem jó színben van, hogy van-e terv arra nézve, ha nem lesz már képes dolgozni? Vagy előbb-utóbb úgyis átváltunk majd Penelope, mint narrátor hangjára? 

 A Bridgerton palotában most Francesca (Hannah Dodd alakítja ebben az évadban) ajtajánál hallgatózik a család izgatottan, de sajnos a szalonbeli zongorázástól nem lehet hallani semmit. Nem lehetne szólni annak az illetőnek, aki épp ebben a fontos pillanatban zenél, hogy hagyja abba? Jaaa, hogy maga Francesca az. Aki ráadásul ki is jelenti, nem nagy ügy ez a királyné előtti bemutatkozás, ez is csak olyan nap, mint a többi.

 Oké, én bírom a csajt. 

Meg ebből az egy jelenetből is levettem, hogy sorstárs, hogy befigyel itt egy kis autizmus spektrumzavar. 

Kettős mérce Bridgerton módra

Pont a nagy eseményre érkezik haza Colin, olyannyira sietve, hogy a fiúk hintajában öltözik át. Oké, vettük, ő lesz a romantikus hős ebben az évadban. (Mondtam, hogy azért nem szeretem a romkomokat sem, mert mások akarják megmondani, ki milyen szituációban keltse fel az érdeklődésemet? Azt hiszem, ez paradox módon akkor még inkább irritáló, ha amúgy magamtól is jól megnézném magamnak az illetőt.)

 Azért azt meg kell hagyni, hogy jót tett Luke Newtownnak ez a pierceborsnanosítás. (Ugye, hogy rá emlékeztet?)  Másrészről érzek én itt némi képmutatást és kettős mércét, hogy míg többek között Nicola Coughlan romantikus főhősnőségével a nem hagyományosan hollywoodi szépségideál testalkatokat kívánja ünnepelni a sorozat, addig a férfi színészeknek átalakuláson kellett átesniük, például Luke Thompson (Benedict) azután kezdett konditerembe járni (mno meg ez is, mintha csak ez az egyféle testedzési mód létezne), hogy megkapta a szerepet, mert nem mindegy, hogy  néz ki. 

Annak a bevett szokásnak, hogy a film- /sorozatiparban hosszú-hosszú évtizedeken át tárgyiasítva volt a női test, és a színésznők ki voltak téve a stúdió nagyfőnökök kénye-kedvének, hogy melyiküket akarták látni meztelenül, vagy hallani egy ágyjelenetben nyögdécselni, 

nem az a megoldása, hogy átesünk a ló túloldalára, s most a nők tárgyiasítítják csak azért is a fiatal ferfi testet. 

Most már aztán tényleg kezdődik a szezon

Lényeg a lényeg, hogy a királyné unatkozik a debütánsok bemutatása során. Még Francesca sem rázza fel. Minden ifjú hölgy és dear mama távozik azon az ajtón, amelyen Mr Knighley személyzetének egyik tagja gondolta meg magát, hogy mégsem zavarjuk az uraságot, mikor épp a padlóra heveredik a túlcsorduló érzelmektől.(Emma, 2020-as változat) Ó, igen, a gyakran használt forgatási helyszínek diszkrét bája. (Úgy van, Sherlock - Benedict Cumberbatch -  is itt várakozott egykor lepedőbe csavarva) 

 Hogy a királyné nem igazán jött még szezonnyitó hangulatba, az is jelzi, hogy az egyik kerti partin sem vesz részt. Pedig mindenki ott van, aki számít, plusz a Featheringtonék is. Jó, ez nem volt kedves Pennel szemben, de a többiek, főleg most, hogy mindkét lány férjhez ment, és ott élnek férjeikkel még mindig a házban, miközben úgy jutottak hirtelen vagyonhoz a svindli lord hirtelen távozása során, hogy inkább azt hazudják, hogy egy vidéki vénlány rokon hagyta rájuk a pénzét, továbbra is kínosan lényegtelenek, hiába akar a mater familias annyira fontosnak és a társasági életben nélkülözhetetlennek látszani. 

Azt magyarázza amúgy, hogy a lord egy okiratot is hagyott rájuk, hogy a birtok azé a lányé lesz, aki fiúgyermeket produkál. Ez még a lányoknak is újdonság, mindenesetre már most elkezdenek tervezgetni, mit dobnak ki (a könyveket), ha végre ők parancsolnak a háztartásban. 

Milyen jó, hogy te mindig itt leszel nekem, mondja Portia Pennek, aki ezzel eléri a mai napon a lelki mélypontot, és még inkább össze próbálja szedni magát, hogy akkor most már tényleg férjek kell keresnie. 

 Ezen a partin egy nagyon fontos változásról értesülünk:

 Eloise összehaverkodott Cressida Cowperrel. 

 Amúgy Francesca nem tud mit mondani, amikor egy arról csacsógó kis leánycsoporttal álldogál, hogy ki milyen férjet szeretne. Hát valami kedveset nem? Erre gúnyosan beszól neki az egyik csaj, hogy nyilván, senki nem akar nem-kedveset. 

Bridgerton mama menyével osztja meg aggodalmait, hogy Francesca talán túlságosan is összeszedett és praktikus, nem ilyennek kellene lennie debütánsként. 

Találkozás a hordában rapidrandizó fiatalemberekkel a szezon első bálján

 Este bál Lady Danburynél. Szeretném megjegyezni, hogy egy olyan nagy háztartásban, ahol tucatnyi hófehér parókás és makulátlan ruhájú házi személyzet is van, valószínűleg nem ezek az emberek cipekednek mindenféle olyan dolgokat amelytől koszos lehet az ember.

De oké, értem, ebben a világban (messzi-messzi galaxisban) nem lesz koszos a szolgálók ruházata a cipekedéstől. 

 A bál előtt még olyasmiket is megtudunk, hogy míg Anthonyék nászúton voltak, addig Benedict vitte a birtok dolgait, és élvezte, és most egy kicsit lóg a semmiben. 

Ugyanitt lesz egy mellékszálunk, amely pont olyan karakterekkel történik, akik sorsa a legkevésbé sem érdekel, és olyasmi történik velük, amelyről már eleve sejtem, hogy irritáló és ostoba klisék sorával fogják azt ábrázolni. Szóval a bokszolóból lett vendéglátós (nem, nem vagyok hajlandó ezt a helyet gentleman klubnak nevezni, inkább csak kávéháznak, de annak senm igazán) fia bárói rangot örökölt egy távoli rokontól. 

Ami azonban még fontosabb a bál előtti történtekből, hogy Penelope és Eloise találkoznak a varrónőnél, és utóbbi elmondja, hogy azért nem mondta el senkinek egykori barátnéja titkát, mert nem akarja a múltat felhánytorgatni. 

Ja, Eloise mostanában regényeket olvas, egészen pontosan Jane Austen Emmáját. Első ránézésre, meg azok számára, akik hallomásból ismerik csak az ő műveit, hogy azok valami romantikus történetek, mert mindig esküvő van a végén, talán furcsának hat, de paradox módon 

Eloise-t mostani kicsit megkeseredett hangulata, a hozzáállás, hogy épp az az illúzió volt tündérmese, hogy élhet másként is, nem csak a saját társadalmi osztálya merev szabályrendszerein belül, tulajdonképpen tökéletes Austen-olvasóvá teszi, hiszen egy pesszimistább, cinikusabb olvasat szerint (mint például az enyém is), az ő regénykarakterei mind, még a férfiak is, saját társadalmi osztályuk foglyai. 

(Kicsit vicces módon szerintem ez pont abban a négyrészes Emma adaptcióban tűnik ki legjobban, amelyben Rupert Evans, azaz Bridgerton apuka alakitotta Frank Churchillt.) 

Este tehát bál van és a királyé már azt is unja, hogy unatkozik. 

Én továbbra sem tudok attól a kérdéstől szabadulni, hogy mégis, hol van a trónörökös? Akkor is, ha az uralkodópárnak nincs saját gyereke (a kis Ameliáról tudunk, de úgy tűnik, hogy azt a vonalat erősíti a történet, hogy ő volt az egyetlen gyerekük), trónörökösnek kell lennie, és annak néha fel is kellene bukkannia nem? 

Vagy ebben a messzi-messzi galaxisban, amely még így is annyi mindenben röhejesen hasonlít az 1815-ös Londonra, ez nem így működik? 

Penelope megérkezik, mélyzöld ruhában, amelyet az anyja melankolikusnak mond, és csak legyint rá, ha a vénlánynak ebben telik kedve… 

Van itt a pasik között egy fickó, akit meg kell néznem, mert valahonnan rémlik az arca. 

Neeeeeeeem fogod elhinni, honnan!? 

Már csak azért sem, mert nem így nézett ki, barna és lenyalt haja volt. Most szőke. Akkor RAF egyenruhát viselt, és egy rakás (brit színészek által játszott) amerikai pilótával kekeckedett. Én meg Paul Rhys hasonmásnak neveztem, de akkor nem találtam meg a nevét az imdb-n. Most könnyebben ment. Bert Seymournak hívják. 

 Na most nekem itt ezek a bandákban rapidrandizni járó fiatalemberek röhejesnek tűnnek, meg arra emlékeztetnek, mikor kollégistaként kimenőidőben jött a srác, hogy találkozni akar veled, és hozta a két haverját is. 

Sem Penelopénak, sem Francescának nem fekszik ez a stílus. Pen motyog, makog, ideges, szeretne megfelelni a társalgási sztenderdnek. Francesca meg csak elvonul, miután a fiatalemberek nem értékelték, hogy ő nem tud másra, csak a zongorázásra gondolni. 

Eloise pedig egy adag felszínes liba között ragad, akivel csak az öltésfajtákról lehetne beszélgetni. Ugye, hogy hiányzik Pen?! 

Elvetjük a majdani felesleges drámázás első magjait 

Ez még erősebben jelenik meg, mikor Cressida direkt rálép Pen szoknyájára, amitől az elszakad. Amúgy hősnőnk épp egy Lord Debling (Sam Phillips) nevű fickóval beszélget, aki úgy tűnik, nem a rapidrandi forgatókönyvet követi, hanem  vele tényleg beszélgetésnek tűnik a beszélgetés. 

Penelope, miután még azt is megkapta Cressidától, hogy nem kellene ilyen olcsó rongyokba járnia, akkor nem szakadnának el, elrohan a bálból. Colin utána. Pen nincs jó hangulatban, és gúnyolódásnak veszi a másik bókját, és ráönti minden keserűségét azzal kapcsolatban, hogy tisztában van vele, hogy nem udvarolna neki soha. Ebben a lelkiállpotban ül aztán asztalhoz megírni a következő adag Whistledown cikket. Attól tartok, ebből semmi jó nem sül majd ki. 

És valóban, Colin másnap (?) meglátogatja, és elmondja, hogy neki fontos Pen, mert mindig örül, hogy ő is ott van egy társasági esmeényen, és ő az egyetlen, aki értékeli őt, és hogy ő szívesen segítene neki férjet találni, mert a csábítás az tanulható. Milyen kár, hogy közben kijött az új cikk, bár tény, hogy messze nem olyan durva, amit Colinról mond, mint amire számítani lehetett. 

A változás az alaptéma, és hogy egyesekkel, mint például Colinnal kicsit elszalad a ló e téren, bár a fene tudja, lehet, hogy ez csak egy megjátszott viselkedés a fiatalembertől. Eloise olvassa a szöveget, mikor Colin hazaérkezik. Dugdosná is előle, de amaz nem engedi, tessék megmondani mi van a kezedben.

 Hát a legújabb Ehisledon, és nem szépet mod rólad. Amúgy van sejtésed, ki lehet? Nincs. De nem is ez számít, hanem hogy soha nem fogha neki megbocsátani, mit tett az ő ismerőseivel.