Nézőnapló különkiadás

Noha a sitcom struktúra lehetővé teszi a különféle zsánerekkel játszadozást, s bár szellemek a sorozat főszereplői, s evidensnek tűnne, a horror műfaj elemei csupán egy-két pillanatra tűntek fel (lásd például az éneklős kislány). A harmadik évad harmadik epizódja viszont főként a borzongós történetek kedvelőinek kedvez. (Vagyis nem nekem, mert a horror az a műfaj, amelynek már a koncepciójával sem tudok mit kezdeni. Nekem, köszönöm, elég a szürke mindennapok szokásos szorongása, hogy vajon mikor és milyen módon próbál molesztálni egy szexista tahó, vagy ért – szándékosan - félre egy az élete összes problémáját a szerencsétlen testalkatom miatt pont rajtam megtorolni akaró frusztrált nő, legyen bolti eladó, hivatalnok, vagy épp könyvtáros, és a többi).   Szóval Maryvel kezdünk, aki úgy érzi, mintha egy rémálomban találná magát, furcsa lények jönnek-mennek a pokollá változott Button House-ban, ráadásul az ormányukból is különös füstöt fújnak. Igazából semmi gond, csak valami rovarírtó sz

Mike munkába készül. Pat felemlegeti első napját a bankban, a Kapitány meg azt, amikor tiszt lett. Na és vajon Julian hogy van ezzel? Hát ő soha nem volt sehol új fiú. Sem a magániskolában, sem az egyetemen. De még a parlamentben is ugyanazok közé a jól ismer arcok közé került. (Ez amilyen pofonegyszerű, annyira jó poén.) Szóval akkor tényleg soha sehol? Háááát…   És ezzel már tudjuk is, hogy Julian sztorija lesz az epizód központi témája. Látjuk, ahogyan azon a végzetes estén immáron kívülről figyeli saját testét, ahogy a mentősök kiviszik hordágyon, majd sorra jelennek meg körülötte a többiek is. Robin nagyon örül, hogy új fiú jött. (Nekem meg van egy kérdésem: szóval Julian akkor nem is orgián volt, hanem olyan kampányrendezvényen, ahol a felesége is vele volt? És akkor hogy is esett az eset? Kivel volt akkor éss hol és hogyan egy jócskán félresikerült numerája?) Julian (Simon Farnaby) már szellemként a Ghosts 3. évad 2. epizódjában)  Mint kiderül, Mike csak a másik szobáig megy, i

Tipikus kis szezonnyitó epizódocskára sikeredett a harmadik évad első része. Nem ritka az ilyesmi sorozatok esetében, és nem is annyira a megtekintése során válik nyilvánvalóvá, hanem amikor látom, hogy milyen kevés kibeszélnivaló akad a történtek kapcsán. Természetesen megint nincs sok mondanivaló Mike cseleményszáláról, megint az az érzésem, hogy egyszerűen valamit ki kellett találni, hogy megfelelő mennyiségben szerepeljen a karakter a kamera előtt. Az egész szerepe annyi, hogy Button House feliratú pólót akar csináltatni egy haverjával.  LaurenceRickard Sir Humphrey szerepében a BBC Ghosts sorozat 3. évadának 1.epizódjában  Merthogy tévések járnak a házban, egy Tudor-kori összeesküvésről forgatnak, amelynek, hűha, ezt a többiek sem tudták eddig, állítólag Humphrey volt a kitervelője és mozgatója. A tévések úgy gondolják, hogy lehetne egy interjú Alisonnal is, aki eddigi kommunikatív képességei alapján kissé meglepő módon be van ettől parázva, de Mike szerint tényleg hasznos lenne,

Emlékszünk még a Button House-ban esküvőt tervező fiatal nőre és az esküvőszervező pasasra, akinek a kedvéért párocskánk megpróbálta kitisztítani a kertet? Persze, hogy nehéz emlékezni rá, hisz az az epizódot gyakorlatilag kisajátította - teljesen megérdemelten - a Kapitány szomorú (szerelmi) története.   Nos, alkalmi szereplőink visszatértek, legalább is Claire (Isabella Laughland), a menyasszony és az iránta nagyon elhivatott, körülötte szeretetteljesen sürgő-forgó apukája (Paul Ryan). Szakad a hó, Button House csodaszépen néz ki a nagy fehérségben, még az a sötétebb folt is, ami valószínűleg Pat emlékhelye. Viszont van egy kis gond: a vendégek sorra mondják le részvételt, kezd minden teljes katasztrófába hullni, a sátor is összedőlt odakint,  valamiért az esküvőszervező (Raj Ghatak) is késik. Hopp, de épp ő telefonál. Azt csak a jelenet végére tudjuk meg, miért olyan furán tartja a kezében a telefont: ekkor áll fejtetőre a kép, vagyis pontosan a valóságos helyzetébe, ugyanis a pasa

Nyitásként szellemeink arról beszélgetnek, hogy ki milyen ruhát viselne, ha szabadon választhatna.  Ezzel megint letudjuk az olyan jelenetet, amikor egy adott témára (majdnem) mindegyik szereplő reagál.  Letudjuk? Hm, az eredményt látva talán kissé derogálónak hat a kifejezés, mert a Ghosts ban (legalább is az angol változatban) kiválóan oldják meg a sitcom struktúra ezen kardinális elemét. Pont azt az elemet, amelyet a klasszikus, 90-es évekbeli (és az azok örökségét mai napig továbbvinni igyekvő) amerikai sitcomokban irritálónak tartok. Ezek a javarészt évadonként 20 epizód feletti régivágású sorozatok, amelyek ráadásul akár több mint 10 szezont is megértek, részben azzal a módszerrel operáltak a nézők megfogása és megtartása érdekében, hogy bármikor is pillantottál bele egy sorozatba, az első évad elején vagy csak a, mit tudom én, nyolcadik évad közepén, bármikor kapcsoltál oda véletlenül a televízióban és fogott meg egy jelenet, az epizód felépítésének az inkluzivitás érzését kelle

A Kapitánynak megint okvetlenkednivalója akad, hogy még mindig sok az esti rendetlenkedés, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy egy flashbacket látunk. Épp érkezik egy mosolygós hadnagy (Peter Sandys-Clarke) egy üzenettel. A Kapitány reméli, hogy a kért szolgálati fegyvere érkezik meg, helyette a hír a franciák kapitulálásáról (1940. május 10.)  Hősünk bármennyire is merev fickó, határozottnak nem mondható, most is kapkodósra és kétségbeesettre veszi a figurát. Úristen, jönnek a németek, most mi lesz. Szerencsére a hadnagy mosolygós nyugalommal ad tanácsot és osztja ki egyben a többieknek a feladatot. Haversnek hívják amúgy, és ha eddig nem gyanítottuk volna,  most már egyértelmű, hogy Kapitányunk gyengéd (és esetlenül titkolt) érzelmeket táplál iránta,  hisz igazan akkor bukik ki belőle a riadalom, mikor a fiatalember megemlíti, hogy frontszolgálatra kérette magát.   Főcím.  Szokásos csoportos foglalkozás Pat vezetésével. Érthető, hogy az örökkévalóságban nehezen tudnak minden nap érdekes

(Szolgálati közlemény:  mivel hirtelen ötlet volt a Nézőnapló rovat egy részenek átköltöztetése ide,  ezért előfordulhat, hogy egy-egy egy Bridgerton epizód már nincs az Egy olvasó naplója Bridgerton rovatában és még nincs ezen a felületen, de idővel minden helyre kerül,  szóval nézz vissza később!) Flashbackkel indítunk (itt jegyzem meg, hogy az Outlander 6. évad tobzódik a jobbnál jobb epizódkezdő flashbackekben, tessék átnézni az Egy olvasó naplója blog Outlander-kuckó blogmellékletébe is), tíz évvel korábbról, amikor Anthony még esetlen kamaszfiú. Ezt a készítők úgy oldották meg, hogy Jonathan Bailey haját középre fésülték és idétlenül megcsavarták, no meg persze a színész maga is igykeszik suta mozdulatokat produkálni. A híres neves Bridgerton apukával (az a Rupert Evans alakítja, aki a korábban általam emlegetett négyrészes Emmában az általam külön is kiemelt Frank Churchillt játszotta) megy vadászni, és a családfő minden mozzanatát csodálja. Főleg azt, amikor leteríti a vadat.

Onnan folytatjuk, ahol előzőleg  abbamaradt.  Roman, Kendall, Connor és Shiv hallgatják a válságstáb mondanivalóját Kendall volt feleségét hívja, miközben teljesen tanácstalan össze van törve, majdnem elbőgi magát. A három gyerek totál idióta, ahogy a doktort kérdezgeti, ugye biztos, hogy  ez a legjobb hely a kórházban. A doki lerendezi őket: az intenzív az intenzív. Connor kiviszi a tesókat, Marcia marad bent egyedül, Shiv persze gyanakodva nézi.  Kendall felteszi a kérdés: tudják ezek, hogy kik vagyunk? Roman is tanácstalan, anyut hívná (aham, szóval nem félárvák). Kendall egy nővérnek elmondja, azért kell tudniuk pontosan, mi történik apjukkal, mert több kontinens jóléte forog kockán. Ezt Shiv is eléggé cinikusan szemléli. Összevesznek, hogy akkor most stroke, agyvérzés, vagy micsoda is ezt. Roman kiguglizza, mi a különbség, miközben Connor azon mélázik, hogy apjuk (vég)rendelkezett-e az esetleges lefagyasztásáról (hogy majd amikor fel lehet "támasztani", akkor lehessen).