Nézőnapló különkiadás

Horkolás hallatszik a sötétben. Valaki motoszkál a lakásban, majd lihegve kérdezi, hol a picsában van. A vizelés el nem téveszthető hangjait halljuk, miközben egy női hang egy Logan nevű valakit szólít meg a háttérben. Végre fényt kapunk és látjuk, hogy egy öregember - ő lehet Logan (Brian Cox) - a sarokba vizelt a szőnyegre. A segítségére siető (szintén idősebb) nő elmagyarázza, nincs semmi baj, csak az új lakásban vannak, majd szeretetteljesen visszakíséri a hálószobába.   Nagy váltás: New York-i életképek, hiphop zene, amit egy negyvenes1 pasi hallgat a kocsija hátsó ülésén óriási fülhallgatókkal.  Nagyon spannolja magát a zenére, rögtön érthető, hogy ő egy fontos menedzser vagy bróker lehet, akinek ma fontos tárgyalása lesz.  Ennek ellenére röhejesnek tűnik, amikor az eredeti rapszám nem, csak a pasas ványadt hangja hallatszik, amit egy szenvtelen sofőr kénytelen elviselni. Ő a zene stílusához illő bókkal engedi útjára a főnökét, aki kiszáll a kocsiból, beleszív egy cigarettába,

Úgy tudom, eredetileg egy szezonra tervezték a sorozatot, így az évadzáróban minden bizonnyal el kell jutnunk Katalin és Harry (vagyis akkor már, mivel ő lesz a király, Henrik) esküvőjéig.  Ami egyben azt jelenti, hogy Apukirálytól is búcsúzni kényszerülünk majd. Ez a biztosabb, miközben Lady Margaret halála tekintetében több mozgástere van a készítőnek.  Szóval tehát előző rész a razziával ért véget, valamit azzal, hogy Maggie-t és kislányát is elfogták a Tudor fegyveresek (miközben Oviedo úgy „harcolt” a nagyfiúval, hogy igazából megmentette, mert kivonta a csatározásból).  Apukirály fürdeni készül. (Nyami.)  Lady Margaret persze az az anytípus, aki nem veszi észre, hogy a gyermeke már középkorú férfi, és nem érti, mi a baj azzal, hogy átsétál a szoba azon részébe, ahol „csemetéje” ücsörög a fürdőkádjában. Őfelségesanyasága, miután elmondja az ilyenkor szokásos sablonos szöveget, hogy én vagyok az anyád, én gondoztalak már csecsemőkorodban is, és a többi, természetesen a dinasztikus

Mielőtt A spanyol hercegnő sorozat  1. évad 7. epizódjának összefoglalójába kezdenék, játsszunk egy kis játékot: képzeljük el az eddig látottakat a híres történelmi nevek nélkül.  Van tehát egy királyi hercegnő egy kellemesen magas átlaghőmérsékletű országban, ahol a kultúra is gazdag és diverzív. A hercegnő édesanyja az uralkodó ebben az országban, egy erős kezű, harcos amazon, akinek már pusztán létezése megfelelési kényszert szül hercegnőnkben. Azt a képet, hogy neki is van egy hely, ahol sikeres vezető pozícióba kerülhet. Erre egy házasság révén kerülhet sor, egy másik ország – hidegebb, esősebb, és kulturálisan kevésbé sokszínű vidék – trónörökös hercegével, aki sajnos nagyon hamar meghal.  Így aztán hercegnőnk vezető pozícióba kerüléséhez vezető út egyszer csak megszűnt létezni.  Vagyis két lehetőség áll előtte: visszafordul, és elfogadja, hogy az az önkép, amit eddig magában önmagáról táplált, hamis, vagy kitapossa a saját útját (ami viszont az ultimatív siker, méghozzá olya

Utólag írva ezt a leadet az bejegyzéshez, azt kell mondjam, hogy ez az epizód az egész sorozat messze legjobban sikerült darabja. Johanna (Alba Galocha)  karaktere – mind az egyénisége, mind a megbeszélendő problémakör, melyet már csupán létezése is magában hordoz - igazán üdítő, és épp akkor érkezik, mikor a sok ide-odanyújtogatott melodrámázás miatt ellaposodna az amúgy sem különösképpen sziporkázó történetkezelés. Ráadásul ügyesen érnek össze a szálak a végére, a feldobott témák (pl buzgó vallásosság kontra istentagadás) is termékeny talajra hullnak.  Nézzük tehát, hogy miként is valósult mindez meg.  Őrült Johanna és Szép Fülöp  Katalin anyjának írott levelének ismertetését halljuk, miközben vihar van odakint. Sajnos látjuk azt is, hogy egy kéz a levelet bontatlanul beteszi egy dobozba a többi olvasatlan levél közé. Hamarosan magyarázatot kapunk erre, mikor Lady Margaret örömködve rohan fiához, hogy spanyolok érkeznek. Aztán Lina olvassa Őfenségesanyasága Katalinnak küldött üzene

Ahogyan az a valós történelmi események eseteben is alakult Erzsébet királyné halála után, percről percre valtozik a politikai helyzet Tudor udvarban és a nemzetközi porondon is atekintetben, mi lesz a kis ambíciózus, tűzről pattant spanyol infanta sorsa. A sorozat első évadának ötödik epizódában is tovább csavarodik a már eddig is faramucinak tűnő helyzet.  Breaking news: Stafford már nős, azért nem jöhet számításba.   Hát ez így olyan félúton kiizzadt megoldásnak tűnik az alkotók részéről, de mindegy.  A kérdés két okból merül fel: egyrészt mivel a királyi leánykéréssel (ami Lady Margaret szerint is okos húzás), újraosztották a lapokat és megint téma az udvarhölgyeknek szánt megfelelő férjek keresése, másrészt, mert Rosa sajnos állapotos. A férjjelöltek között végre felbukkan Willoughby neve is (akkor tehát mégis ezen az úton megyünk tovább?) valamint egy bizonyos Rochester hercege. Willoughbyval egyébként Lina összefut a bordélyházban, ahova Rosa ügyét rendezni megy. Rosa végül azt

Nem sok idő van a szomorúságra a királyné halála után, mert amit eddig betudhattunk volna akár csupán a király paranoiájának, az úgy tűnik, hogy valós probléma. Valakik tényleg szervezkednek a háttérben. Vagy csak Lady Margaret keres mindenáron bűnbakokat? Mindenesetre valakiket elfognak és a razzia végén Wolsey is feltűnik további utasításokat adni. Mindeközben eközött az esemény között, valamint a Lady Margaret arca között váltunk ide-oda.   Aztán beugrunk Apukirányhoz is, aki – ahogyan az várható volt – nagyon depis élete párja halála után. Annyira, hogy egy oroszlánnal néz farkasszemet. Őfelségesanyasága jön hozzá és próbálja felrázni, mert már az ő saját kémei is azt jelentették neki, hogy a király is halott, annyira visszavonult mindentől. (Az összeesküvők is erről beszéltek, mielőtt rájut törtek volna.) Lady Margaret annyiszor emlegeti a kémeit, például azzal kapcsolatban is, hogy ő pontosan tudja, hogy Arthur házassága el volt hálva, hogy egy ponton fia visszakérdez, hogy eset

Egy temetés és egy (pontosabban kettő) újabb haláleset A spanyol hercegnő sorozat 1. évadának 3. epizódjában.   Egy nagy harang kongását követhetjük hiperrealista közelségből és lassítva, mikor Arthur westminsteri temetésére készülünk. Levél is érkezett közben Izabellától, hogy ha lánya nem vár gyermeket, tessék hazatérni és hozni a hozományt (kifizették akkor?) és a szerződés szerint özvegyként őt illető birtokokat is.  A temetés alatt ismét a kulturális különbségek kerülnek előtérbe: Katalin nem fogadja el az érte küldött gyaloghintót, hanem szamárháton érkezik (ami politikailag vagy mondjuk úgy propagandaszempontból is jó húzás, láthatja a nép a gyászoló ifjú özvegyet), majd a szertartás egy pontján, miután Richard Pole páncélba öltözve a ravatal felett kettétörte a walesi hercegi zászlót, egy váratlan pillanatban Katalin udvarhölgyei kezdenek hangos kesergésbe, amit szörnyű hallgatni (úgy hiszem, pont ez a funkciója neki), de a megtört Erzsébet kéri anyósát, hogy ne állítja le. 

Előzetes megjegyzés: az összefoglalóimat a sorozat megjelenésével nagyjából egyidőben (2019 kora nyara) kezdtem el írni az Egy olvasó naplóján Az első részt ott hagytam, a többit most, 2022 márciusi dátumozással átteszem ide. (A szereplők neveinek szándékoltan kevert – hol angol, hol magyar – használatának okairól is ott írtam részletesebben .  Még nem tudom, mit gondoljak a sorozatról, mert Harry felnőtt mivolta bekavar kicsit, hozzá kell még szokni. Stafford pökhendisége és a Rosa nevű udvarhölgy ostobasága nagyon irritáló (értsd szörnyen sablonosra sikeredett karakterek), elszökhetnének, vagy történhetne velük valami más, hogy ne kellejen az ő történetüket követni. Lina és Oviedo kettősén nagyon látszik, hogy a diverzitás 21. századi elvárásainak megfelelve írták bele őket (feketék és muszlimok), de ezen felül kellemesen érdektelen a történetük. Azaz nem is várja nagyon a néző, de nem is reméli (ellentétben a másik alakuló párocskával), hogy mihamarabb kiírják őket. A királyi pár

Meg kell hogy mondjam, felemás a viszonyom a Julian Fellowes által írott filmekhez, sorozatokhoz. Egy időben a Gosford Park ot tekintettem a kedvenc filmemnek (a forgatókönyvért egyébként Fellowes Oscart kapott), de a Downton Abbey -ért hat ökör sem bírna odahúzni a tévé (monitor) elé, hogy megnézzem (na jó, azt a karácsonyi epizódot, amikor Paul Giamatti játszotta Őlédisége testvérét és gyakorlatilag a Gosford Park egyes jeleneteinek a kendőzetlen újrahasznosítása volt, egészen véletlenül láttam).  Láttam viszont az angol FA Cup történetéről szóló limitált sorozatot, amelyből azonban könnyen le tudtam szűrni, hogy az egyik legfontosabb jellemzője a Fellowes-történeteknek, hogy bőven a konforzónádon belül hagynak, nincs igazán tétje a szereplőkkel történteknek, illetve nagyon hamar nyilvánvalóvá válik, hogy minden a legtökéletesebben, a szereplők lehető legnagyobb részének megfelelően fog elrendeződni.   A Gilded Age sorozathoz (ha a sorozat címéről van szó, hadd maradjak az angol k